Megosztás
2014.11.25. |

Szabó Rebeka: egészen egyszerűen katasztrófához vezet, amit a kormány művel. Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám, az eddigi gyakorlatot akarják a törvényre emelni. Egy törvénymódosítás szerint januártól hazai közpénznél semmi sem tiltja majd, hogy a támogatást a miniszter felesége, a helyettes államtitkár, a támogatási döntést meghozó közhivatalnok gyermeke vagy a támogatási döntést előkészítő személy saját maga kapja.

Ezután előfordulhat, hogy állami tisztségviselők, államtitkárok feleségüknek, családtagjainak osztogatnak támogatásokat. Most majd nem csak földeket, hanem költségvetési juttatásokat is lehet majd mutyizni. A másik felháborító dolog, hangsúlyozta a politikus, amit a módosítás tartalmaz, hogy ezután a vesztes pályázatokat nem hogy nem kell megőrizni, de meg kell semmisíteni, tehát végképp nem lehet majd ellenőrizni, hogy ki, miért nyert, illetve veszített.

 

Szabó Rebeka az ATV Egyenes Beszéd című műsor vendége volt.

http://www.atv.hu/videok/video-20141124-szabo-rebeka