Megosztás
2015.1.27. |

Közérdekű adatigénylést nyújt be a PM a letelepedési kötvényeket értékesítő cégekről.

 

A napokban hozta nyilvánosságra törvényjavaslatát a Párbeszéd Magyarországért, mely a letelepedési kötvények értékesítését közvetítő cégek helyett az államra bízná, a hasznot pedig visszaforgatná a költségvetésbe. Erős ugyanis a gyanú, hogy az eladásokat kezelő magáncégek többsége offshore hátterű, tulajdonosi hátterük nem tisztázott és átláthatatlan. Ezért a PM közérdekű adatigénylést nyújt be, hogy kiderüljön kik a tulajdonosai ezeknek a cégeknek.

 

Törvényjavaslatunk azonnal belső harcokat indított a Fideszben. Tegnapelőtt még Kósa Lajos is támogatta a javaslatunkat, azonban tegnap meg is érkezett a cáfolat a kormánypárttól. Úgy látszik, Kósa véletlenül beleköpött valakinek a levesébe.

 

Nem engedhetjük, hogy több milliárd forint ússzon el különböző adóparadicsomokban, miközben a hazai pénzhiány miatt a kormány felszámolja a szociális ellátást, tönkreteszi az oktatást és húsz évre a mélybe taszítja az országot. Nem engedhetjük, hogy a kormány offshore cégekkel üzleteljen: ez nem csak tisztességtelen, de törvénytelen, sőt alaptörvény-ellenes is volna. A Párbeszéd Magyarországért ezért közérdekű adatigénylést nyújt be annak érdekében, hogy a kötvényeket értékesítő cégek tulajdonosi háttere tisztázódjon, a kötvények értékesítése pedig átláthatóvá váljon.

 

Budapest, 2015. január 27.

 

Barabás Richárd, a PM önkormányzati képviselője