Megosztás
2013.2.13.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) arra kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz (Ab) és kérjen alkotmányossági normakontrollt a hétfőn elfogadott polgári törvénykönyv (Ptk.) kapcsán.

A polgári törvénykönyv az ország egyik legfontosabb törvénye, hiszen az emberek naponta kerülnek olyan élethelyzetekbe, amelyeket a magánjogi kódex szabályoz. A Párbeszéd Magyarországért viszont aggályosnak tartja, ahogy a Fidesz-KDNP végigvitte a jogszabály parlamenti vitát, ugyanis törvénybe még az utolsó pillanatban is módosítások kerültek bele.
Az új Ptk. nem tartalmazza az üzleti titokra való hivatkozás tilalmát. Ezzel egy akkora kiskaput teremtett a Fidesz, amin keresztül Simicska Lajos és Nyerges Zsolt oda-vissza tudja kihozni az állami pénzek milliárdjait. A KDNP pedig az utolsó pillanatban össze-vissza változtatta a családjogi szabályozásokat, így az élettársi kapcsolatot a szerződéses jogi szabályozások közé pakolták át, amit a Párbeszéd Magyarországért tagjai semmilyen módon nem tudnak elfogadni.
Ezek a példák is azt mutatják, hogy a Ptk.-val olyan problémák vannak, amelyek több százezer embert és családot érintenek. Ezért a törvényt mindenképpen az Alkotmánybíróság elé kell utalni.