Megosztás

Az MSZP és az Együtt-PM nem vesz részt a választási bizottság tagjainak megválasztásában

Nem vesznek részt a Nemzeti Választási Bizottság tagjainak hétfői parlamenti megválasztásában az MSZP politikusai és az Együtt-PM szövetség független képviselői. Erről Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes és Karácsony Gergely, az Együtt-PM politikusa számolt be újságíróknak. Erről Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes és Karácsony Gergely, az Együtt-PM politikusa számolt be újságíróknak. Azt mondták: nem értenek egyet azzal, hogy az "ismeretlen" - életrajzuk alapján a választási eljárással korábban többnyire nem foglalkozó - jelöltekről egy szavazással kell határozni. (Az államfő pénteken nevezte meg jelöltjeit a választási bizottságba. Megválasztásukhoz az első két fordulóban kétharmados többség szükséges, ám ha ez két alkalommal nem sikerül, a harmadik körben már elég a jelenlévő képviselők egyszerű többsége is.)
Megosztás

Együtt-PM: ne lépjen életbe a Normafáról szóló törvény!

Az Együtt-PM számára elfogadhatatlan, hogy az Országgyűlés úgy szavazza meg a Normafa Park történelmi sportterületről szóló törvényt, hogy arról sem a fővárosi polgárokat, sem a XII. kerület lakosait nem kérdezte meg senki - mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Rebeka. A választási szövetség színeiben politizáló független képviselő ezért egy zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtott be, amelynek alapján jogszabály egyelőre még akkor sem léphetne hatályba, ha azt hétfőn megszavazzák .
Megosztás

A szabálysértési törvény módosítása ellen tiltakozott az Együtt-PM két politikusa

Műanyag szalagokkal keresztezte a parlamenti ülésterem felé vezető egyik folyosó átjáróját az Együtt-PM szövetség két politikusa, akik így tiltakoztak a szabálysértési törvény hétfőn várható módosítása ellen. Fotók: Járdány Bence
Megosztás

Büntetés helyett kulturált lomtalanítást!

A lomtalanítás sok bosszúságot okoz, ugyanakkor sok család megélhetését is biztosítja. Az FKf Zrt. a lomok szelektálásával nem foglalkozik, mindent eléget, ezért érthetetlen, hogy a kulturáltabb szolgáltatás helyett rendőrök büntetik a lomizókat az új hulladéktörvényre hivatkozva. a kép forrása: www.waverley.nsw.gov.au
Megosztás

Tordai Bence: a rossz gazdaságpolitikából sohasem lesz jó foglalkoztatás politika

Aki külföldön dolgozik, vagy akár egyetlen órát dolgozott az adott hónapban, az a statisztikusok szerint már foglalkoztatottnak számít. Így a statisztika torzít. A PM politikusa szerint három év alatt valójában a munkahelyek száma 30 ezerrel csökkent, szemben a kormányzat által hangoztatott növekedéssel.
Megosztás

Baja: csalt a Fidesz és csalás nélkül esélye sem lett volna

Fontos mérföldkő a mai nap. A bíróság megalapozottnak találta az MSZP, a DK és az Együtt-PM Szövetség panaszát: a bajai időközi választáson valóban olyan szabálytalanságok történtek, amelyek döntően befolyásolhatták a választás kimenetelét. Mától a Fidesznek papírja is...
Megosztás

Scheiring Gábor: Iskolabotrány - Mindent elismert a várpalotai Fidesz

Egy korábbi közleményemben szóvá tettem a tankönyvbotrányt, és azt hogy a Várpalotai Hírhatár érdemi felvilágosítás helyett arrogáns választ kapott a kormányhivataltól az iskolakezdés ügyében. Kifogásoltam, hogy áprilistól egészen a tanév kezdetéig bizonytalanságban tartották a Bán Aladár iskola pedagógusait és diákjait, és azt, hogy végül egy fideszes képviselő felesége lett az igazgató. Mindezt Talabér Márta polgármester asszony válaszában elismerte.
Megosztás

Együtt-PM: Együttműködési támogatást és utalvánnyal növelt gyest javasol Bajnai pártja

A mélyszegénységből való kilábalást és a gyermeknevelés melletti munkavállalás támogatását célzó szociálpolitikai javaslatokat mutatott be az Együtt-PM szövetség pénteken. A részleteket Bajnai Gordon, a szövetség vezetője, valamint Szabó Tímea és Kónya Péter társelnök...
Megosztás

Együtt-PM: Illúzió a bővülő foglalkoztatás

A kormány előszeretettel hivatkozik a javuló foglalkoztatottság statisztikákra, ám nemrégiben még a Matolcsy György vezette jegybank is rámutatott, hogy a foglalkoztatottságot a közfoglalkoztatás és a bővülő külföldi munkavállalás emeli.
Megosztás

Dorosz Dávid: A "Pintér művek" tündöklése

Pintér Sándor két hét alatt nem tett rendet, sőt fokozatosan szétveri a magyar rendőrséget. Közben volt cége, amit egy Simicska-közeli figurának adott el, letarolja a biztonsági piacot. A kormányváltás óta az állami megrendeléseknek köszönhetően 136%-os növekedést csinált a „Pintér művek”. Mindez csak véletlen?