Megosztás

Együtt-PM: Újabb Fideszes ingatlan panama? - Kispest kapuja helyett látványberuházás

Óriási szükség volna a Határ úti metrómegálló környékének fejlesztésére. A környék valóban nem a nyugalom szigete: az utas esős időben, pocsolyákban állva, a nyári forróságban, erős UV sugárzásban, a szabad ég alatt várja a pöfögő buszokat. Csúcsidőben a gyalogosok alig férnek el egymás mellett, utas tájékoztató vagy 40 éve nincs. A közrendet illegális árusok és garázdák zavarják, akiket a hatóságok nem képesek ellenőrizni.
Megosztás

Együtt-PM: Az Állami Számvevőszék szerint is indokolatlan áldozatai voltak a költségvetésnek

Az Állami Számvevőszék mai jelentésében elismerte, hogy az Orbán-kormány embertelen és kegyetlen gazdaságpolitikájának indokolatlan áldozatai voltak. A 2012-es költségvetés megszorításainak hatására csökkent az emberek keresete, csökkentek a reálbérek, miközben a kormány újabb és újabb sarcokat vetett ki.
Megosztás

Együtt-PM: Csepelt sem kíméli a fideszbűnözés

A fideszmaffiára jellemző bűncselekmények közül hármat emelt ki Csepel központjában tartott sajtótájékoztatóján az Együtt-PM Szövetséget képviselő Tordai Bence, a PM elnökségi tagja, Szilágyi Péter országgyűlési képviselő és Hudák János, a PM csepeli vezetője. A trafikbotrány a fogyasztók és az adófizetők elleni bűncselekmények példája, a választási törvény csepelieket különösen sértő meghekkelése pedig a választópolgárok elleni bűnök legfontosabbika.
Megosztás

Együtt-PM: Akiknek bejött a NER: a miniszterelnök új földesurai

Orbán Viktor Fidesz-Magyarországán a korrupciót, a leszakadó tömegek elszegényedését és a kiválasztottak gyors gazdagodását, a politikai kiskirályságok kialakulását a látszólagos közérdek paravánja mögé szokás elrejteni. A miniszterelnök legszűkebb pátriája, Felcsút korántsem egyedülálló példa erre: a szomszédban, a Velencei tónál is hasonló politikai kiskirályság kiépülésének lehetünk tanúi. Az Együtt- PM szerint a 21. századi Magyarországnak új földesurak és a nekik kiszolgáltatott zsellérek helyett önálló családi gazdaságokra, a helyi ügyekben aktívan résztvevő, kiegyensúlyozottan tájékoztatott állampolgárokra, és átlátható, tisztességes közpénzköltési szokásokra lenne szüksége.
Megosztás

Együtt-PM: Látványberuházás helyett közösségi közlekedésfejlesztést!

Amíg a kormányfő miatt kivételezett helyzetben lévő Felcsútnak stadionra és nosztalgiavasútra is „telik”, a szomszédos, kistérségi központ-szerepű Bicske milliárdos adósságteher alatt nyög, és lassan az alapvető funkcióit sem képes ellátni. A városban uniós forrásból kacsalábon forgó közlekedési központot terveznek építeni, azonban az Együtt - PM szerint a településnek inkább a sorozatos elvonásoktól szenvedő közösségi közlekedés színvonalának javítására, a fejlesztések és a lakossági igények összehangolására lenne szüksége.
Megosztás

Együtt-PM: A listázó igazgatónő távozott, a balatonalmádi iskolák problémái maradnak

Sajnos a balatonalmádi iskolákról a botrányairól elhíresült gimnáziumi igazgatónő kapcsán hallottunk a legtöbbet. Ideje volna, hogy ez megváltozzon, ám erre kevés remény van, mert a Narancsminisztérium nem nevezte ki a tantestület által támogatott igazgatót, viszont sebtében kineveztek egy kívülről érkezett tanárt igazgatóhelyettesnek – így egyelőre ő kormányozza az intézményt a megszorítások, a tankönyvmutyi és a pedagógusbér-csökkentés viharos vizein.