Megosztás

Olyan pályázó is nyert Kishantoson, aki nem is indulhatott volna

Az Együtt-PM közlése szerint olyan induló is földbérlethez jutott a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ földterületeire kiírt pályázaton, aki nem is nevezhetett volna. Erről Szabó Rebeka beszélt pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján, miután a Nemzeti Földalapkezelő...
Megosztás

Elcsalt földpályázat után kicsinyes politikai bosszú!

A Vidékfejlesztési minisztérium nem először igyekszik politikai bosszút állni azokon a gazdálkodókon, akik a földpályázatok eredményét vitatni merészelik. Ami egy normális országban alapvető jog lenne, az a Fidesz kormány szemében elfojtandó lázadás. Az Együtt – PM...
Megosztás

A bíróság Kishantos javára döntött

A mai napon a Székesfehérvári Törvényszéken zajló három birtokvédelmi perben első fokon kettő esetben Kishantos javára döntött a bíróság, a harmadik esetben pedig halasztást rendelt el. A bíróság kimondta, hogy jelenleg egyedül a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) és az...
Megosztás

Az Együtt-PM támogatja a földtörvényről szóló rendkívüli parlamenti vitanapot

Az Együtt-PM-es független parlamenti képviselők támogatják az LMP rendkívüli ülésre vonatkozó kezdeményezését a földtörvény ügyében - közölte Szabó Rebeka kedden az MTI-vel. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: a földtörvény több sebből vérzik, többek között...
Megosztás

A kishantosi pályázatok értékelését kéri az NFA-tól az Együtt-PM

A kishantosi biogazdaság és népfőiskola által eddig bérelt, most jogvita alatt álló földeken végzett pusztítás megmutatta, hogy az új kétharmad semmilyen eszköztől nem riad vissza, ha hatalmát kell demonstrálnia. A nemzetközi hírű mintagazdaság földjein növekvő...
Megosztás

Kishantos - Együtt-PM: az egyik új bérlő már szántja a kishantosi földeket

Az Együtt-PM választási szövetség szerint jogtalanul kezdte meg pénteken reggel az egyik új bérlő az általa elnyert kishantosi földterület szántását. A szövetség részéről Szabó Rebeka független országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján kiemelte: álláspontjuk...