Római-parti népszavazás
Megosztás

A Kúria fog dönteni a Római-parti népszavazásról

A Párbeszéd és az Együtt megfellebbezte a Fővárosi Választási Bizottság elutasító határozatát A Párbeszéd és az Együtt felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) határozatával szemben, mivel az elutasította a két párt Római-...
budai vár
Megosztás

Elég volt abból, hogy a Budai Várnegyedet cukorkaként osztják szét a kormány kegyenceinek!

Felháborító, hogy a Fővárosi Közgyűlés ülésén elhangozhatott, hogy egy adott vezető kinevezéséhez majd az I. kerületi polgármester lakást is biztosít. Még elszomorítóbb, hogy kiderült: ez az igazság. A polgármester személyes hűbérbirtokaként osztogatja szét a kerületi...
3 metró
Megosztás

Panaszt tesz a Párbeszéd, mert elutasította a rendőrség a feljelentését metróügyben

A Párbeszéd Magyarországért panaszt tesz a BRFK-nál, mert a rendőrség elutasította korábbi feljelentésüket, amelyet a 3-as metró meghibásodása miatt tettek. A párt elnökségi tagja, V. Naszályi Márta szerdán az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy korábban azért...
Barabás Richárd
Megosztás

Lassan no-go zóna lesz az 1-es villamos - Barabás Richárd

Lassan no-go zóna lesz az 1-es villamos a Párbeszéd politikusa szerint. Barabás Richárd a Klubrádiónak azt mondta, utóbbit az elmúlt idők erőszakos eseményei is alátámasztják. Szerinte sok kívánni valót hagy maga után a fővárosi közbiztonság, ezért a határon szolgáló...
vízosztás
Megosztás

Vizet osztott a Párbeszéd

A nagy melegre való tekintettel vizet osztott a Párbeszéd Magyarországért. Továbbá azért is, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a magyar kormányok az EU felé vállalták, hogy 2014-re mindenki hozzá fog férni az egészséges vízhez. Ez a mai napig nem történt meg. Ma is...
Béres András
Megosztás

Budapesti népszavazást kezdeményezünk a Római-parti mobilgátról

Budapesti népszavazási kezdeményezést adott be az Együtt és a Párbeszéd közösen a római-parti mobilgát megépítése ellen - jelentette be a két párt közös, a budapesti városháza előtt megtartott csütörtöki sajtótájékoztatóján az Együtt Budapesti elnöke. Pataki Márton...
Jávor Benedek
Megosztás

Csúnya mobilgát-trükk – a Párbeszéd a Közbeszerzési Hatósághoz fordul

Olyan vállalkozással terveztetné meg a világ leghosszabb mobilgátját a Római-parton a fővárosi önkormányzat, amelynek semmiféle gyakorlata nincs a hasonló létesítmények terveinek elkészítésében. Mivel az érthetetlen megbízást a közbeszerzés megkerülésével írták ki, a...