Milyen játékot játszunk? Kedves Barátaim! Ugye, mi mindannyian szeretjük a futballt? Főleg a mai világban, amikor futball az élet tükre lett. Főleg most, amikor azt halljuk, hogy a magyar csapat jobban teljesít. Ilyenkor el kell gondolkodnunk azon, milyen játékot is játszunk. Mit láttunk néhány évvel ezelőtt? Az akkori élcsapat eredménytelenül játszott, az elindított akciókat nem kísérte sikeres befejezés. A helyzeteket nem sikerült gólra váltani. Ráadásul kiszivárgott, hogy mit mondott az edző meccs előtt a játékosainak az öltözőben. Csúnya szavakat használt, amiket újra meg újra bejátszottak a hangosbeszélőn. Mindez olajat öntött a tűzre. A lelátón forrtak az indulatok, a közönség néha berohant a pályára és rendszeresen összecsapott a rendőrökkel. Felborult a rend. Sokan megutálták akkor kedvenc sportjukat, a focit. Voltak azonban, akik úgy gondolták, hogy lehet más a foci. Lehet szépen, stílusosan játszani, úgy, hogy a szabályokat is betartjuk és a közönség is élvezi a játékot. Lehet úgy is focizni, hogy nem doppingolunk és zöld marad utánunk a fű. A közönség egy részének tetszett az amatőr ligából jött kiscsapat ajánlata és úgy döntött, hogy beküldi őket az arénába. Az új bajnokságban rögtön a legerősebb csapat oroszlánbarlangjában kellett debütálni. Az első negyedórában a kiscsapat még derekasan helytállt az új listavezető sok csatában edződött, rutinos játékosaival szemben. Húsz perc után azonban az ellenfél arra hivatkozva, hogy a lelátón kétharmados többségben az ő szurkolói ülnek, elkezdte újraértelmezni a szabályokat. A listavezető játékosai immár kézzel is labdához érhettek s a bíró a szabálytalanságok elleni jogos tiltakozást azonnal piros lappal és pénzbüntetéssel torolta meg. A kiscsapat nem akarta, hogy visszatérjen a korábbi rendetlenség, ezért abban bízott, hogy stílusos játékát akkor is folytatni tudja, ha az ellenfél durva belépőinél a bíró sípja rendre néma marad.