Karácsony_Gergely
Megosztás
2015.2.27. |

A jövőben minimáljövedelmet kaphatnak a rászoruló zuglói családok, miután a XIV. kerületi önkormányzat képviselő-testülete csütörtöki ülésén egyhangúlag támogatta Karácsony Gergely (PM) polgármester javaslatát.

    Az önkormányzat az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az új szociális rendelet legfontosabb célja, hogy megakadályozza a családok elszegényedését a kerületben. Ennek nyomán a hivatal 26 ezer forintig kipótolja azoknak a jövedelmét, akiknek ennél kevesebb bevételük van. A rendelet másik legfontosabb pontja a lakásfenntartási támogatás, amely az adósságok felhalmozódásával, a közüzemi szolgáltatások kikapcsolásával és a lakhatás elvesztésével szemben nyújt védelmet. A hirtelen jelentkező többletkiadásokra pedig bevezetik az eseti szociális segélyt. Ezt az egyszeri vissza nem térítendő segélyt azok kaphatják, akik két hónapig nem tudják fizetni lakhatási költségeiket.
    Ezen felül a szociális rendszer új elemeként idén ősztől már az óvodába járó gyerekek is kapnak tanévkezdési hozzájárulást, továbbá a születési támogatás összegét 30 ezer forintra emelte a képviselő-testület.
    A szociális rendszerre Zugló az idén félmilliárd forintot fordít saját bevételeiből. Minimáljövedelemben várhatóan mintegy háromszáz, lakhatási támogatásban pedig háromezer család részesülhet - olvasható az önkormányzat közleményében.


MTI 2015. február 26., csütörtök 19:02