közmunka
Megosztás
2015.3.7. |

A kormánynak az oligarchái érdekeit szolgáló politikája és a foglalkoztatási számok kozmetikázása helyett egy olyan szociális védőhálót kellene fenntartania, amely csökkentené a milliók életét megkeserítő létbizonytalanságot. A PM szerint a létbiztonság és az élhetőbb Magyarország megteremtéséhez az alapjövedelem bevezetése a döntő lépés.

 

A maradék kormányzati szociális védőháló szétszabdalásával a helyi, településenként eltérő, ki tudja meddig fenntartható támogatások mellett szinte egyetlen lehetőségként a közmunka maradt. Miután kiderült, hogy ebből sincs elegendő és sokan versengenek érte, a kormányszóvivő azt a cinikus megjegyzést tette, hogy a „közmunka népszerű” és „nélkülözhetetlen”.

 

A közmunka nem népszerű, azonban a kormány szinte csak ezt a lehetőséget hagyta meg a segélyrendszer felszámolása után. Arra korábban sem volt és most sincs elég forrás, hogy mindenki, akinek nem jut állás, folyamatosan közmunkát végezhessen. Sőt, a korábbi segélyek felszámolásából közmunkára fordított források sem lesznek fenntarthatóak. A közmunka csapdába ejt, és nem segíti a valódi munkahelyek megtalálását. 

 

A PM szerint a létbiztonság megteremtésére, a szociális védőháló megerősítésére, az álláskeresés, a munkába járás költségeinek támogatására és valódi munkahelyek megteremtésére az alapjövedelem hazai bevezetése hozhat áttörést. A PM ezért támogatja az alapjövedelem magyarországi bevezetését.  

 

Budapest, 2015. március 7.