Zöldfront_akció_20150318
Megosztás
2015.3.18. |

A ZöldFront, a PM ifjúsági szervezete feljelentést tesz a Fidelitas ellen és azonnali lemondásra szólítja fel a besúgó-gárdát szervező Böröcz László Fidelitas-elnököt.

 

Barabás Richárd, a ZöldFront társelnöke lemondásra szólította fel a Fidelitas első emberét és feljelentést is tesz személyes adattal való visszaélés kísérletének alapos gyanúja miatt.

 

A ZöldFront szerint Böröcz László, a Fidesz ifjúsági társszervezetének nemrég megválasztott elnöke méltatlanná vált arra, hogy a magyar politikai közélet szereplője legyen, miután bejelentette, hogy szervezete „provokátor-figyelő” csapatokat alakít.

 

Böröcz László egyben a Belváros alpolgármestere is, a magától növekvő pasaparki luxuslakás-tulajdonos Rogán Antal legjobb ifjú tanítványa. Úgy tűnik, túl akarja szárnyalni elődeit és erre a spicli-hadsereg felállítását tartja a legjobb megoldásnak. Ezzel sikerült saját magát és szervezetét is visszavezetnie a kommunizmus legsötétebb időszakát idéző, feljelentős házmesterek korába. Mindenkiről és mindenről jelentést kérnek a szintén törvénysértő Kubatov-listák frissítésére.

 

Levették a szájkosarat Orbán ölebeiről, ám a kormányfő kegyeiért teperő Kubatov-tanoncok most a saját farkukba haraptak. Magyarország nem akar és nem is lesz feljelentő házmesterek országa!

 

Budapest, 2015. március 18.

 

Barabás Richárd, a Zöld Front társelnöke