Megosztás
2018.3.25. |

Vállalom, hogy bevezetjük az egységes 13. havi nyugdíjat, ami az átlagnyugdíj összegével azonos. Személyes nyugdíjgarancia számlákat hozunk létre, megduplázzuk a nyugdíjminimumot, emeljük a 100 ezer alatti nyugdíjakat. Gyógyszerár-támogatást adunk a rászorulóknak.

 

2010 után több mint 800 ezer embert kizártak a nyugdíjrendszerből. Rokkantak százezreit megfosztottak a jogaiktól, ellátásukat törvénytelen, szakszerűtlen és megalázó eljárások révén elvették vagy lerontották. Zsarolással elorozták 3 millió magánnyugdíjpénztári tag évtizedes megtakarításait, és ennek a „megvédett” 3 ezer milliárd forintnak a felét napi kiadásokra, máig ellenőrizhetetlenül el is költötték, hatalmas nyugdíj-államadósságot rakva még az unokáink nyakába is. A maradék nyugdíjrendszerben a megmerevített nyugdíjkorhatár mellett, a többség a létminimum alatti, vagy azt épphogy meghaladó nyugellátást kap. Közben megszüntették a járulékplafont, ezért megjelentek a milliós nyugdíjak. Orbán Viktor 2010 februárjában maga is elismerte, hogy a nyugdíjrendszer stabil, emiatt évtizedekig sem kellett volna változtatni rajta, mégis szétdúlta azt. Az ő Alaptörvényében már nincs is társadalombiztosítás. Úri kegyként, választási alamizsnaként juttat az idős szavazóknak pár Erzsébet-utalványt, meg az energia-drágításból maradt, szavazásra időzített rezsi-bónuszt.

 

Vállalom, hogy kormányra kerülve azonnali intézkedésekkel emeljük a legkisebb nyugellátásokat, a választási cikluson belüli korrekciókkal igazságosabbá tesszük a nyugdíjrendszerünket, és elindítjuk a teljes nyugdíjrendszer hosszú távú korszerűsítését, amivel tartósan megalapozzuk az időskori jövedelembiztonságot Magyarországon.

 

3.1. Bevezetjük az egységes 13. havi nyugdíjat

 

Bevezetjük a minden nyugdíjasnak járó, egységes 13. havi nyugdíjat, a nyugellátások előző évi átlagának megfelelő, fix összegben. Emeljük a 100 ezer forint alatti nyugdíjak havi összegét (újraindítjuk a nyugdíjkorrekciós programot).

 

3.2. Megduplázzuk a nyugdíjminimumot, plafont szabunk a milliós nyugdíjaknak

 

Megduplázzuk a nyugdíjminimumot. Egyidejűleg kidolgozzuk, hogy ezután milyen mutatók szerint állapíthatók meg azok a szégyenletesen alacsony szociális ellátások és szolgáltatások, amik hozzá van láncolva az évtizede nem emelt nyugdíjminimumhoz.

Nem gondoljuk, hogy a közös kasszából milliós nyugdíjakat kéne fizetni. A szakszervezetekkel és a nyugdíjas szervezetekkel konzultálva a legnagyobb nyugdíjat az átlagbér 2,5-3-szorosa körül érdemes meghatározni.

 

3.3. Nyugdíjgarancia számlákat nyitunk

 

Létrehozzuk ezért a jobb átláthatóságot és nagyobb tudatosságot eredményező személyes nyugdíjgarancia számlákat. Biztosítjuk, hogy a következő generációk sem maradnak nyugdíj nélkül Magyarországon. Lehetővé tesszük, hogy a megmaradt magánnyugdíjpénztári tagok szabadon és költségmentesen átvihessék a pénztári megtakarításukat bármely önkéntes nyugdíjpénztárba.

 

3.4. Tisztességes nyugdíjemelést adunk

 

A nyugdíjas fogyasztói kosár drágulását és a keresetek növekedését egyszerre figyelembe vevő, igazságos nyugdíjemelést biztosítunk. Törvényileg garantáljuk, hogy az infláció alultervezésével ne lehessen a pártpolitikai érdekek szerint trükközni a nyugdíjemeléssel.

 

3.5. Rugalmas nyugdíjba vonulást, korkedvezményes nyugdíjat biztosítunk

 

Megteremtjük a nyugdíjba vonulás rugalmas korhatárát, a korábbiaknál erőteljesebb ösztönző-ellenösztönző érdekeltséggel párosítva.

 

Lehetővé tesszük azok számára a korábbi nyugdíjba vonulást, akik életük, testi épségük veszélyeztetésével járó munkát végeznek.

 

3.6. Visszaadjuk a rokkantnyugdíjakat

 

Haladéktalanul megszüntetjük a rokkantak, megváltozott munkaképességűek jogfosztását. Külön állapot-vizsgálatok nélkül, egyszerűsített eljárásban helyreállítjuk azoknak a státusát és ellátását, akiktől azt visszamenőleges hatállyal elvették. Az érintettek érdekképviseleteivel együttműködve, reális, méltányos és életszerű kompenzációkat dolgozunk ki a jogfosztás miatt legsúlyosabban érintettek számára.

 

3.7. Megkönnyítjük a nyugdíjas munkavállalók munkavégzését

 

Eltöröljük a nyugellátás melletti kereső munka tilalmának minden formáját, megszüntetjük a plusz terheket. Ehhez nem erőltetünk rá a nyugdíjas munkavállalókra nyugdíjas szövetkezeteket vagy egyéb mesterséges szervezeti formákat.

 

3.8. Lerakjuk egy új nyugdíjrendszer alapjait

 

A ciklus során bevezetjük a nyugdíjba vonulás korcentruma felett mindenkinek járó alapnyugdíjat, amely a tartósan Magyarországon élő állampolgároknál felválthatja a nyugdíjminimumot.

 

A ciklus végéig kidolgozzuk a hosszú távra szolgáló, új nyugdíjrendszer alapjait, amely egyszerre képes az időskori jövedelemszegénység elhárítására, és a korábban munkával szerzett jövedelem elfogadható helyettesítésére. Ez több, eltérő funkciójú nyugdíj-séma összetett rendszere lesz, amelyetaz Országgyűlés alá rendelt Országos Nyugdíjtanács dolgoz majd ki, szakértők és érdekképviselők széleskörű részvételével, végig a teljes nyilvánosság előtt. Az új nyugdíjrendszerre demokratikus folyamatban, teljes jogbiztonság mellett, kellő átmenetet biztosítva térhetünk majd át.

 

3.9. Ingyen gyógyszert adunk a rászoruló, idős betegeknek

 

A 65 év feletti krónikus betegségben szenvedők számára rászorultsági alapon – bizonyos jövedelemarány meghaladása esetén – ingyenessé tesszük a gyógyszerellátást.

 

3.10. Teljes és méltó időskort mindenkinek!

 

Az idős emberek jól-léte nemcsak az anyagiaktól függ. Az új kormány az első perctől visszatér a politikai korrektséghez és a tisztességes beszédhez. Megszünteti a „nyuggerezést”, és megköveteli az idős emberekkel szembeni tiszteletet a közszereplőktől, a közmédiáktól, és erre kéri a jóakaratú embereket. Minden rendelkezésére álló eszközzel segíti, hogy a „harmadik életkor” egészségben, biztonságban, szabad közösségben és értelmes tevékenységek közt teljék. Ehhez a támogatások sokaságát kelti újra életre, vagy teremti meg – a közgyógyellátástól az életmód-könnyítő, az ápoló-gondozó, a lakhatást, közlekedést, kapcsolattartást, mindenfajta aktivitást, kulturális, és egyéb alkotást, tanulást segítő szolgáltatásokig. Ezekben is partnerként támogatja a civil szervezetek sokaságát.