Szabó Tímea
Megosztás
2018.11.14. |

Szabó Tímea (Párbeszéd) úgy értékelt, a törvényjavaslat semmi másról nem szól, mint egy Fidesz-bíróság felállításáról.

    A kormány nem tudta megindokolni, miért van szükség önálló közigazgatási bíróságokra - mondta. Az ellenzéki politikus politikai bosszút lát a bíróságok felállítása mögött részben a Kúria áprilisi választási döntései, részben az elszámoltatás nyomás született felmentő ítéletek miatt.

    Véleménye szerint az új bíróságokat a kormányhoz lojális kormánytisztviselőkkel töltik majd fel, akik olyan politikailag érzékeny és kényes ügyekben járnak majd el, mint a médiával, a választással, a közbeszerzéssel vagy a gyülekezéssel összefüggők. Bírálta, hogy Trócsányi László igazságügyi miniszter egy személyben fog dönteni a kinevezésekről.

    Hangsúlyozta, a jelenlegi közigazgatási bíráskodással nincs probléma, a Párbeszéd pedig nem fogja hagyni sem a politikai bosszút, sem a közbeszerzések további lenyúlását.

    Szabó Tímea szerint ha a törvényjavaslatot elfogadják, a magyar jogállammal szembeni "lopakodó puccs" végleg győzedelmeskedni fog. Azt javasolta, vonják vissza az előterjesztést, vagy legalább várják meg a Velencei Bizottság véleményét.

 

MTI

Csatlakozz!