Megosztás
2013.6.3.

Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért meggyőződése, hogy az Orbán-kormány egy újabb lépésre készül a választási csalás irányába. Egy kormánypárti képviselői indítvány ugyanis a cselekvőképesség kérdésétől függetlenül is korlátozni kívánja a választójogot.

A benyújtott indítvány szövegéből nem következik, hogy erre kizárólag a gondnoksággal kapcsolatos eljárások keretében kerülhetne sor, az viszont igen, hogy a választójog kizárása bármely nagykorú személy esetében kezdeményezhető lenne.

Eddig is számos szervezet szólította fel a kormányt, hogy a ratifikált nemzetközi egyezmények értelmében álljon el a fogyatékkal élő emberek választójogának korlátozásától. Az Orbán-kormány továbbra sem hajlandó emberként tisztelni ezen honfitársainkat. Ráadásul most tovább is megy egy lépéssel a választási csalás felé, hiszen nem csak a fogyatékkal élő-, hanem bármely magyar polgár választójoga veszélybe került.

Az Együtt 2014-PM reméli, hogy a kétharmados törvénygyár csak egy elírási hibát vétett. A választási szövetség felszólítja a kormányt, hogy nemzetközi egyezmények értelmében vegye le a kezét a fogyatékkal élők választójogáról.

Ha nem teszi meg, legalább jelezze a közvéleménynek: célja a választási csalás.

Budapest, 2013. június 3.

Szabó Tímea országgyűlési képviselő, a PM társelnöke

Karácsony Gergely országgyűlési képviselő, a PM elnökségi tagja