Megosztás
2013.10.19.

  Az ökológiai gazdálkodást folytató Kishantosi Vidékfejlesztési Központ (KVK) megmentése érdekében újrapályáztatná a helyi földeket az Együtt-PM szövetség - ismertette a benyújtott országgyűlési határozati javaslatot Szabó Rebeka független országgyűlési képviselő, a választási szövetség szakpolitikusa szombaton Budapesten.

 

    Álláspontja szerint a központ létét egy "visszaélésgyanús" és hibás kormánydöntés veszélyezteti, amelynek következtében a húsz éve ökológiai gazdálkodással művelt földjeit október végén elveszíti a KVK. Felhívta a figyelmet arra, hogy a nonprofit alapon működő központ 450 hektáron végez a legmagasabb minősítésű ökológiai, tehát vegyszermentes gazdálkodást, sok növény és zöldség mellett biovetőmagot is termeszt, valamint biogazdálkodást oktat nemzetközi népfőiskolai program keretében.

    Szabó Rebeka hangsúlyozta, hogy a Greenpeace Magyarország koordinálásával kezdődött tiltakozáshoz már kilencven civil szervezet és csaknem ezer magánszemély csatlakozott.

    Az ellenzéki politikus emlékeztetett rá, hogy az állami földbérletpályázat során tavaly októberben tíz részletben hirdették meg a központ földjeit úgy, hogy a feltételek között nem szerepelt: ezeket ökológiai módon kell a továbbiakban művelni. Bár a központ működtetői is pályáztak, egyik földterületet sem nyerték meg, ráadásul a nyertes pályázók nem helyi gazdálkodók.

    Szabó Rebeka szerint a kormány a központ felszámolásával a lakosság jövőjét veszélyezteti, hiszen éppen a fenntartható mezőgazdaság irányába kellene elmozdulni. Miközben egész Európában nő az ökológiai gazdálkodással művelt területek aránya, Magyarországon évek óta csökken - tette hozzá.

    Szabó Rebeka ezért az Együtt-PM nevében országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be, amely szerint az Országgyűlés támogatja az ökológiai gazdálkodás fejlesztését - ahogy ez a nemzeti vidékfejlesztési stratégiában is szerepel. A javaslat szerint a parlamentnek fel kell kérnie a kormányt, írjon ki új pályázatot ezekre a földekre, de már úgy, hogy a feltételek között szerepeljen a magas szintű ökológiai gazdálkodás fenntartása. Az ellenzéki politikus szerint szükség van arra, hogy nyilvános legyen az értékelés, a jelenlegi nyerteseket pedig kártalanítani kell.

 

Forrás:MTI

 

2013.10.19.