Megosztás
2016.12.7. |

A friss PISA-adatok szerint tovább csökkent a magyar diákok természettudományos és szövegértési teljesítménye. Ráadásul tovább nőttek az egyenlőtlenségek, vagyis minél szegényebb családból származik egy gyermek, annál kisebb az esélye, hogy később kitörhessen a nyomorból. A Tanítanék mozgalommal azonosulva harcba kezdünk a tudástársadalomért, gyerekeinkért!

A frissen nyilvánosságra hozott PISA-adatok  bizonyítják, hogy az oktatás helyzete válságossá vált, a tanulók az iskolában szerzett ismereteiket nem tudják kamatoztatni az élet különböző területein. A Fidesz-kormány, az Iparkamara  és a KLIK gyermekeink jövőjét veszi el.

Követeljük a tanszabadság helyreállítását, a készségeket fejlesztő és gyermekközpontú pedagógia elterjesztését, a szülők bevonását, a tankötelezettség visszaemelését 18 évre és a gyerekek továbbtanulásának támogatását: a gimnáziumok megnyitását, a tandíj eltörlését. A Párbeszéd korábban benyújtotta az Országgyűlésnek ezt célzó javaslatát, amit akkor a kormánypárti képviselők lesöpörtek. A ma megjelent borzalmas eredmények nyomán ismét benyújtjuk  azt, mert tenni kell az ország leszakadása, a társadalom kettészakadása ellen. Nem várunk 2018-ig. A Tanítanék mozgalom céljaival azonosulva küzdünk gyermekeink megmentéséért: faluról falura, városról városra, kerületről kerületre.


Budapest, 2016. december 7.
Dr. Erőss Gábor
a Párbeszéd szakpolitikusa, józsefvárosi önkormányzati képviselő

Nekünk mindenki számít!

Csatlakozz!