Amikor egy történelmi traumára emlékezünk nagyon fontos, hogy őszintén és egyenesen beszéljünk a múltról, és hogy világosan lássuk a jelenünket. A megemlékezésnél nincs helye a maszatolásnak. Ki kell mondanunk: Trianon a magyar történelem egyik legfájdalmasabb traumája. A jelenre nézve pedig – hasonló egyenességgel, bár némi szomorúsággal – kell kimondanunk, hogy az Orbán-kormány a Nemzeti Összetartozás Napját a megosztás és az egymás elleni uszítás politikájával kívánja „megünnepelni”.

Amikor Trianon traumájára emlékezünk, világosan le kell szögezni, hogy a trianoni szerződés igazságtalan szerződés volt, amelyben a háborúban győztes nagyhatalmak indokolatlanul súlyos büntetést mértek Magyarországra. Nemcsak az ország területét szabdalták fel, családokat, közösségeket téptek szét, emberek százezreit nyomorították meg. Soha semmilyen ideológiai hovatartozás vagy aktuális szövetségi politika nem indokolhatja, hogy ezt letagadjuk, vagy másként lássuk. Ezért is helyénvaló a meghitt megemlékezés, és a valódi együttérzés mindazokkal, akik e megrázó trauma áldozatai.

Ám ugyanazzal az őszinteséggel és egyenességgel, amivel gondolunk a múltra, meg kell vizsgálnunk a jelenünket is. Hisz ne feledjük, nem egy történelmi traumánk pont abból származott, hogy képtelenek voltunk kellő tárgyilagossággal és alapossággal megérteni a mindenkori aktuális helyzetünket.

Ha a jelenünkre nézünk, bántó kettősséggel szembesülünk. Egyfelől azt látjuk, hogy az Európai Unióba való belépésünk által teljesen új perspektíva nyílott Magyarország előtt. Nem pusztán arra, hogy élvezhesse a gyümölcseit annak, hogy a világ egyik leghaladóbb és legprosperálóbb politikai és gazdasági egysége (család)tagként kezeli, de arra is, hogy ezen európai család részeként – történelmünkben először – ne a szembenállás, ne az ellenségeskedés, hanem az együttműködés és partnerség határozza meg mindennapjainkat.

Ám azt is látni kell, sőt mára közhellyé vált, hogy Orbán Viktor és kormánya a régi beidegződések rabja. Nem érti a partneri együttműködés formáit és normáit, és akkor érzi „otthonosan” magát, ha van ellenség, ha van viaskodás, és ha éppen nem talál ilyet, akkor – egy kis kommunikációs ügyeskedéssel – maga idézi elő azt.

Miközben az ország miniszterelnöke nem létező, vagy a maga által felfestett ellenségekkel háborúzik, nem veszi észre, vagy csak önző módon nem érdekli, hogy mi történik a jelenben, mi történik a saját háza-táján. 

Nem érdekli, hogy háborús politikája elszigetel minket Európában.

Nem érdekli, hogy konfliktuskereső retorikája, nem segít, hanem éppenséggel árt a határon túli magyarságnak.

Nem érdekli, hogy saját országában (éppenséggel pont a trianoni időszakot idézve) milliók nélkülöznek.

Nem érdekli, hogy elhibázott, a kilátástalanságot újratermelő gazdaságpolitikája miatt százezrek hagyják el az országot, olyan emberveszteséget okozva Magyarországnak, amelyet sokan csak úgy jellemeznek, hogy a „második Trianon”.

Végül, nem érdekli, hogy az ellenségkeresésre és megosztásra épülő politika – a rövidtávú haszonszerzésen kívül –, soha egy ország hosszú távú érdekét vagy előrelépését nem szolgálja.

Budapest, 2015. június 4.

PM Sajtó