Megosztás
2015.1.13. |

A PM üdvözli az Emberi Jogok Európai Bíróságának mai döntését, amelyben elmarasztalta a magyar államot, valamint 15 ezer euró kártérítést ítélt meg egy magyar trafikkárosult számára. A párt a mai napon törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a Fidesz-KDNP trafikrablása után az összes károsultja azonnali kártérítésben részesüljön.

 

Az Orbán-kormány egyik legaljasabb rablása volt a dohánytermékek kiskereskedelmére vonatkozó törvény bevezetése. Több ezer ember, köztük számos rokkant és több száz család veszítette el megélhetését és munkáját csak azért, hogy a fideszes haverok tovább tömhessék zsebüket.

 

A PM többször tiltakozott a múltban a trafiktörvény ellen a Parlamentben és azon kívül is, amiért büntetést is kaptunk Kövér László Házelnöktől. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a kormány fontosabbnak tartja saját és haverjai meggazdagodását az emberek megélhetésénél.

 

A Párbeszéd Magyarországért ezért törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy az összes trafikkárosult kártérítést kapjon, melynek mértéke megegyező kell legyen a strasbourgi bíróság által kiszabott 15 ezer eurós összeggel. Felszólítjuk a kormányt, hogy az emberek kizsákmányolása helyett a feleslegesen épülő stadionokra szánt pénzből inkább az általuk bevezetett igazságtalan trafiktörvény károsultjainak segítsenek.

 

Budapest, 2015. január 13.

 

Szabó Tímea, országgyűlési képviselő,

a PM társelnöke

 

Szilágyi Péter, a PM külügyi szakszóvivője