Megosztás
2014.5.28. |

Az Orbán-kormány egyre több helyen állít magának emlékművet. E reprezentációs  kényszer következő áldozata a Városliget, a világ első közparkja. A Liget Budapest projekt a cinizmus csúcsa: a főváros úgy készít rá építési szabályzatot, hogy a projekt nem veszi figyelembe a fővárosi városfejlesztési koncepciót sem.

 

A főváros tegnap tette közzé a Városliget Építési Szabályzatot és tegnap volt a nemzetközi tervpályázat első fordulójának beadása is. A tervek alapján hat új – akár tízemeletes magasságú – múzeumot terveznek a ligetbe, ezek közül az Új Nemzeti Galéria és a Néprajzi Múzeum ikertornyai akár 40 méter magasan emelkedhetnek majd ki. Akárhogyan is trükköznek majd a számokkal, a világ első közparkjának beépítettsége nőni fog és a jelenlegi szabályok alapján már nem lehet közpark besorolású.

 

Arcátlanság, hogy azzal a fővárossal csináltatják a szabályozást, akitől tavaly decemberben állami vagyonkezelésbe vették a területet. A beruházáshoz eddig több mint kétszáz vélemény érkezett. Neves kutatóműhelyek is megkérdőjelezik a beruházási koncepciót, mivel az a nyilvánosság teljes kizárásával, hatástanulmányok és alternatív helyszínvizsgálatok nélkül készült. A Városliget beépítése rossz döntés és a forrásokat inkább a közpark felújítására és rendbetételére kellene fordítani.

 

Budapest, 2014. május 28.

 

Együtt-PM fővárosi képviselői

 

Kép forrása: budapest.varosom.hu