A te jövőd! - 2014
Megosztás
2014.3.10. |

A TE JÖVŐD - HAZA ÉS HALADÁS, SZOLIDARITÁS ÉS EURÓPA 

AZ EGYÜTT – A KORSZAKVÁLTÓK PÁRTJA ÉS A PÁRBESZÉD MAGYARORSZÁGÉRT VÁLASZTÁSI PROGRAMJA 

Az Együtt-PM Szövetség elkészítette választási programját, mely a kormányváltás után egy koalíciós kormány szakpolitikájának gerincét adhatja. Ez a program az érintettek és a hozzáértők bevonásával készült, többlépcsős folyamat eredményeként született meg, és valódi, működőképes megoldásokat vonultat föl Magyarország problémáinak kezelésére.

A program bemutatására interaktív honlapot is készítettünk. Ezen mindenki megadhatja saját nemét és életkorát, a weblap pedig ez alapján kiemeli neki azokat a részleteket, melyek őt első sorban érintik.

Az idei választásokra felálló közös lista, a teljes demokratikus ellenzéki együttműködés nem jelenti az Együtt és a PM identitásának feladását, sőt az elmúlt napok eseményei után még fontosabbnak tartjuk szövetségünk saját arcának megőrzését. Ez az identitás tükröződik a bemutatott választási programban. Ez a korszakváltás programja, melyet az Együtt-PM Szövetség a következő kormány meghatározó erejeként meg fog valósítani.

A választási program interaktív honlapja elérhető ezen a linken keresztül, a programfüzet letölthető a képre kattintva.