oktatás
Megosztás
2017.10.3. |

A Fidesz-haverok – Mészáros Lőrinctől Mengyi Rolandon át Borzován Jánosig – egyre híznak, miközben a gyerekeinket tanító pedagógusok nem kapták meg az ígért béremelést, tömegesen hagyják el a tanári pályát, s egyre több az iskolákban a lyukas óra. A Párbeszéd szerint a nyugdíjas pedagógusok visszafoglalkoztatására és radikális pedagógus-béremelésre van szükség.

Háromszor verte át a Fidesz a pedagógusokat. Egyrészt nem adta meg az ígért béremelést, azzal trükközött, hogy önkényesen lecsökkentette a „vetítési” alapot; így lopta meg őket. Azután kitalálta a „differenciált béremelést”, magyarán: egyes pedagógusok egy fillér béremelést sem kaptak idén. Végül: Mészáros-lovardákra, gyűlölet-plakátra, stadionra, nyílt korrupcióra költötte el a tanárok jussát.

Az eredmény: mind több iskola képtelen megoldani a természettudományos tárgyak szaktanári ellátottságát, az idegen nyelvi csoportbontást, az informatikaórákat; de gyógypedagógusból és szakiskolai oktatóból, mérnöktanárból is nagy hiány van. Írásbeli kérdést nyújtottunk be a Parlamentben, és külön Józsefvárosban is, hogy megtudjuk, pontosan hány tanár hiányzik a közoktatásból.

A Párbeszéd azonnali megoldási javaslata: a nyugdíjas pedagógusok visszafoglalkoztatása, a végzős tanárszakos hallgatók bevonása és radikális pedagógus-béremelés. Máskülönben nem marad más a gyerekeink órarendjében, mint lyukas óra.


Budapest, 2017.október 3.
Dr. Erőss Gábor
a Párbeszéd szakpolitikusa, elnökségi tag, józsefvárosi önkormányzati képviselő

 

Ismerd meg a Párbeszéd programját, mondd el róla a véleményed, mert nekünk mindenki számít: http://mindenkiszamit.hu/
Csatlakozz, hogy legyen Karácsony!