Párbeszéd
Megosztás
2019.2.6. |

A Párbeszéd költségvetési támogatásának felfüggesztése miatt Karácsony Gergely arra kéri az ellenzéki szavazókat, hogy kis összegű adományokkal támogassák a pártot.

    A Párbeszéd társelnöke egy szerdai, budapesti sajtótájékoztatón az Állami Számvevőszék párttal szembeni intézkedésével indokolta kezdeményezésüket és azt mondta, hogy az ÁSZ, "tulajdonképpen a Fidesz politikai eszközévé vált", és gyakorlatilag már az összes ellenzéki pártot megbüntette az elmúlt években. Ezeket a pártokat emiatt akár a megszűnés is fenyegetheti - tette hozzá.
    A zuglói polgármester úgy fogalmazott, hogy sok embertől szeretnének keveset kérni. Amennyiben a szavazók fejenként egy-két ezer forinttal támogatják őket, akkor képesek pótolni azokat a kieső forrásokat, amelyeket az ÁSZ "jogellenesen és abszurd módon" visszatart - jelentette ki.
    Hangsúlyozta, különösen fontosnak érzi, hogy főpolgármester-jelölti kampányát az ilyen kis összegű adományokra alapozhassák.
    A sajtótájékoztatón részt vett Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, aki azt mondta, hogy a fideszes képviselőkön és az ÁSZ szóvivőjén kívül már senki nem gondolja, hogy a számvevőszék egy független intézmény lenne. Az ÁSZ segítségével el akarják lehetetleníteni az ellenzéki pártokat az idei európai parlamenti és önkormányzati választás előtt - jelentette ki.
    Kérdésre válaszolva Kocsis-Cake Olivio azt mondta, legutóbb december 10-én adták át a gazdálkodásukról szóló dokumentumokat az ÁSZ-nak, de a számvevőszék azokat  "minden átvizsgálás nélkül" küldte vissza.

 

MTI

 

http://tamogasdaparbeszedet.hu