Megosztás
2015.9.21. |

Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke az ombudsmanhoz fordul, mert alkotmánysértőnek tartja azt a javaslatot, amely engedélyezné, hogy a menekültek ellen, az ország területén belül is bevethessék a hadsereget.

 

    A politikus egyúttal reagált Orbán Viktor napirend előtti felszólalására is. A független képviselő úgy fogalmazott: a kormányfő nem Magyarország miniszterelnökeként, hanem a Fidesz pártelnökeként beszélt az Országgyűlésben, nem az ország érdekeit képviseli, hanem a Fidesznek próbál pluszszavazatokat szerezni. Orbán Viktor a kerítésépítéssel elherdálja az adófizetők pénzét, a kabinet intézkedései és kommunikációja az elmúlt napokban tovább fokozták a káoszt - tette hozzá.
    Szabó Tímea hangsúlyozta, kezdeményezni fogja a külügyi bizottság összehívását, ahol Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert szeretné meghallgatni.
    Emellett azt is elmondta, a PM támogatja Orbán Viktor miniszterelnöknek azt a javaslatát, hogy az EU segítsen a Törökországban tartózkodó menekültek ellátásában. Magyarországnak eközben támogatnia kell a kvótarendszer felállítását, a problémát pedig a konfliktus gyökerénél, Szíriában kell kezelni - jelentette ki.


MTI 2015. szeptember 21., hétfő 13:27