Megosztás
2015.11.19. |

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a Parlamentben ma tárgyalt szociális és gyermekvédelmi törvénnyel a kormány ismét félrevezeti az embereket. A tervezet hiába teszi kötelezővé az önkormányzatoknak a szünidei gyermekétkeztetést, lehetővé teszi azt is, hogy ezt a szünet teljes ideje alatt összesen csak két napra oldják meg. A PM felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza ezt a silány javaslatot, és nyújtson be egy olyat, amely valóban felszámolja a gyermekéhezést.

 

A PM szerint csapnivaló az a kormányjavaslat, amely csak két napra írja elő kötelezően az étkeztetést a szünidőkben, hiszen a téli szünet 16 napos lesz, az őszi pedig 10 napos volt. Ráadásul a tervezetben egy szó sincs arról, hogy a kormány hogyan segíti a magukra hagyott és kifosztott önkormányzatokat a feladat ellátásában.

Ezenkívül az Emberi Erőforrások Minisztériuma által bejelentett plusz 1,5 milliárdos többlet valójában nem pluszforrás, csupán a meglévő keretből csoportosították át az összeget.

A PM meggyőződése, hogy a meglévő állami finanszírozáshoz további 50 milliárd forintra lenne szükség, hogy minden éhező gyermek, az év minden napján, így a hétvégén és a szünidőben is, naponta egyszer meleg ételhez jusson.

 

 

Budapest, 2015. november 19.

Szabó Tímea

a PM társelnöke, országgyűlési képviselő