Megosztás
2015.10.8. |

Kocsis Máté és a józsefvárosi vezetés módszeresen szorítja ki a kerületből a szegényeket, hogy a saját lekötelezettjeit költöztesse a helyükre. Most 150 lakást különített el e célra – méghozzá olyanokat, melyek egy része az EU szociális város-rehabilitációra szánt támogatásából felújított házban található. Márpedig ehhez a támogatási szerződés és a hazai jogszabályok szerint nincs joga; ezért a Párbeszéd Magyarországért (PM) feljelentést tesz.

 

Nemrég kapott önkormányzati bérlakást a Fidesz egyik helyi képviselője, Kaiser József; most pedig szociális bérlakások helyett 150 „közszolgálati lakást” hoznak létre. Ez duplája az összes, az elmúlt 4 évben pályázati úton kiadott kerületi lakásnak; miközben mindenki számára nyitott szociális lakáspályázat nem volt egy sem, s ráadásul egyre zajlanak a kilakoltatások.

 

A Magdolna Negyed Program keretében Józsefváros szociális város-rehabilitációra nyert tömérdek EU-s pénzt; ezt részben elpocsékolták (némelyik épület rosszabb állapotban van a felújítás után, mint előtte), részben tiltott, politikai és üzleti célokra használják. A PM a mai napon feljelentést tesz költségvetési csalás miatt, mivel a támogatási szerződés feltételei kikötötték, hogy a 12 házban érintett összesen 18 lakást is „10 évig szociális bérlakásként kell működtetnie az önkormányzatnak”.

 

 

Budapest, 2015. október 8.

Dr. Erőss Gábor, a PM elnökségi tagja, józsefvárosi önkormányzati képviselő