Szabó Tímea
Megosztás
2018.5.19. |

A Liberálisok nem szóltak Bősz Anett kilépéséről, mint frakcióvezetőt az Országgyűlés hivatala kereste meg, mondta Szabó Tímea a Párbeszád társelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában péntek este. 

A megszűnő félben lévő Párbeszéd-frakció vezetője kijelentette: "azt gondolom, hogy Fodor Gábor egy politikai élősködő, aki mindig többet akart kifacsarni partnereiből, mint amit politikai teljesítménye indokolt volna."

 

Szabó Tímea hozzátette: nem titok, a Liberálisokkal úgy állapodtak meg, hogy az ötfős frakció költségvetésének 25 százalékával gazdálkodhat Bősz Anett. Mikor a Karácsony-Molnár-Fodor szerződésről kérdezték, amiben más áll, Szabó úgy válaszolt, hogy az általa elmondottak az igazak. Elmondása szerint Fodor a hét elején már azzal állt elő, hogy befutó helyet szeretne a közös EP-listán jövőre. 

"Fodor kapott egy jobb ajánlatot," tette hozzá Szabó. Kijelentette: amúgy nem volt rossz a viszony Bősz Anettel.

 

ITT nézheti meg a teljes műsort.