stadion
Megosztás
2015.4.25. |

A PM meggyőződése, hogy a közpénznek nincs helye a tao által finanszírozott profi sportágakban, miközben az egészségügyben arra sincs forrás, hogy az ápolónők megkapják a nekik törvényesen járó túlórapótlékokat.

 

Lázár János kivételesen igazat mondott a hétfőn, amikor kijelentette, hogy a „professzionális sportban, még a fociban sincs helye állami pénznek”. Kár, hogy a miniszter elfeledkezik arról, hogy a társasági adó (tao) is közpénz. A sportvezetők rendszeres jelzése alapján az is köztudott, hogy a tao elosztásakor súlyos korrupciós visszaélések tapasztalhatók. A tao-pénzek ─ nyílt vagy burkolt politikai nyomásra ─ javarészt a Fidesz-maffia kiskirályainak kedvenc csapataihoz áramlanak. Ráadásul a mintegy 65 milliárd forintos sport tao-támogatások elosztása során hatalmas pénzek vándorolnak a Fidesz-közeli közvetítőkhöz is.

 

A PM írásban kérte a Nemzetgazdasági Minisztériumot, tegye meg a szükséges lépéseket a sport tao-rendszerrel kapcsolatos visszaélések és anomáliák megszüntetéséért. S bár válaszában Rétvári Bence államtitkár visszautasította, hogy az Orbán-kormány törvénymódosítással segítette elő a tao-támogatással kapcsolatos visszaéléseket, a tények ellentmondanak ennek. Ha Lázár János szerint sincs helye a profi sportban a korrupciónak, akkor érdemi lépésekkel kellene tennie a zűrzavaros tao-rendszer helyett egy átlátható normatív sporttámogatási rendszert kialakításáért.

 

Budapest, 2015. április 24.

 

Mach Péter, a PM elnökségi tagja