Simicskó
Megosztás
2015.9.8. |

A Párbeszéd Magyarországért felszólítja Simicskó István honvédelmi miniszter-jelöltet, hogy ne engedjen Orbán Viktor Alaptörvény-ellenes nyomásának, és ne támogassa a Honvédség bevetését a háború elől menekülők ellen. Sajtóhírek szerint a tábornokok is ellenzik a lépést; a PM meggyőződése, hogy a jogszerűtlen bevetés káoszt idézhet elő a Magyar Honvédség alakulataiban, ami veszélyezteti Magyarország jogállamiságát és biztonságát.


Többször is felhívtam a figyelmet arra, hogy alaptörvénybe ütközik a katonaság bevetése a déli határon. Múlt hétfői felszólalásom után, szerdán már Hende Csaba is úgy nyilatkozott, hogy „az államhatár őrizete és védelme tekintetében nem szán szerepet” az alaptörvény és a honvédelmi törvény a katonaságnak – talán ezért kellett mennie. 

Sajtóhírek szerint a honvédség kivezénylését a tábornoki kar is ellenzi, tehát Orbán Viktor egyedül maradt 

Alaptörvény-ellenes javaslatával, így inkább új végrehajtót keresett.

A PM előre figyelmezteti Simicskó Istvánt, hogy ha tartja magát miniszteri esküjéhez, ő sem szolgálhatja ki Orbán hagymázas ötletét, amivel csak a menekültválság érdemi kezelésére való alkalmatlanságát akarja leplezni.

A PM felszólítja a kormányt, hogy a humanitárius és biztonsági katasztrófa elkerülése érdekében azonnal biztosítson a megfelelő ellátást a Röszkén rekedt több száz menekültnek, akik tegnap éjjel már a szabad ég alatt aludtak.

 

Budapest, 2015. szeptember 8.


Szabó Tímea, a PM társelnöke