Megosztás
2016.5.18. |

A Párbeszéd Magyarországért (PM) benyújtotta az Alapjövedelem költségvetését, de azt nemcsak a kormánypártok, hanem az MSZP képviselői is leszavazták. Miközben Tóbiás József MSZP-elnök ma azt mondta: „az alapjövedelem bevezetése ... eszköz egy jobb társadalom eléréséhez”, tettekben az MSZP képviselői mégsem támogatták az Alapjövedelmet.

 

Az elmúlt 26 év legjelentősebb költségvetési módosító javaslatát nyújtotta be Szabó Tímea, a PM társelnöke. 2202 milliárd forintnak az átcsoportosításával be lehetne vezetni az Alapjövedelmet, a költségvetési hiány növelése nélkül. Így végre méltó bért kaphatnának az alulfizetett ápolók, szociális dolgozók és milliónyian; bérük legalább nettó 31 ezer forinttal emelkedett volna.

A Liget-projekt, Orbán Várba költözése, a stadionépítések, a Paks II beruházás vagy a kisvasút-építések forrásai biztos alapot jelentenének a bevezetéshez. A PM emellett az igazságos, többkulcsos adórendszer és progresszív gazdaságpolitika bevezetését is javasolja, és az ebből befolyó pénzt luxusberuházások helyett az Alapjövedelemre fordítaná.

Az emberek négyötöde ellen büntetőexpedíciót folytató kormánypártiak a javaslat elutasításával egyértelmű üzenetet küldtek: csak a társadalom felső 10%-a léphet egyet előre, mindenki másnak nehezebb lesz az élete jövőre. 

Mindehhez most az MSZP is asszisztál, ők „konferenciaszavakban” igen, tettekben nem állnak ki az Alapjövedelem mellett.

 

Budapest, 2016. május 18.

Szabó Tímea, a PM társelnöke, országgyűlési képviselő 

 

Párbeszéd: Veled!

Csatlakozz!