Megosztás
2016.10.15. |

Roma honfitársaink, barátaink!




Idén negyedszer rendezitek meg a Roma Büszkeség Napját, és idén negyedszer figyel rátok az ország. Legalább 600 éve éltek itt velünk, jóban és rosszban. Sok dologért tartozunk nektek hálával és köszönettel: a szavakért és kifejezésekért, melyeket a magyar nyelvbe ültettetek; az ételekért, melyeket rajtatok keresztül ismerhettünk meg; a zenéért, mely elválaszthatatlan lett a magyar kultúrától. A közös történelmünk során mindig és minden körülmények között velünk és értünk is küzdöttetek, ahogy a törökök ellen, úgy 1848-ban vagy éppen 1956-ban.

 
De leginkább azért a munkáért kell hálásak legyünk, amivel mindig is ezt a közös országot építettétek és építitek most is. Az elmúlt évszázadokban nélkületek egyetlen középület, autópálya, közpark sem épült; egyetlen kórházi osztály sem működött és egyetlen termőföld sem hozott gyümölcsöt. De emellett az már a mindenkori hatalom felelőssége, hogy minél több fiatal kapjon arra valódi lehetőséget, hogy orvos, mérnök, tanár, számítástechnikus, jogász, közgazdász vagy bármi – a képességeinek és vágyainak megfelelően – válhasson. Ennek a lehetőségnek megteremtésével sajnos még adós nektek a társadalom.  

 
Ilyenkor sokak gondolnak büszkeséggel azokra a romákra, akik méltán kerültek címlapokra, könyvek borítójára vagy éppen cégek élére. De a mai nap arra is alkalmas, hogy büszkék legyünk a mindennapi roma hőseinkre. Azokra az anyákra és apákra, akik a legnagyobb szegénység közepette is jól tanuló gyerekeket nevelnek; azokra az apákra és anyákra, akik minden munkát elvállalnak, hogy emberi körülményeket teremtsenek; azokra a nagyszülőkre, akik tartást adnak egy-egy családnak és azokra a nagyobb testvérekre, akik a kisebbeknek mutatnak jó példát és milliószor pótolják a hiányzó bölcsődét. De azokra a közmunkásokra is büszkék kell legyünk, akik - annak ellenére, hogy a rendszer méltatlanul és sokszor megalázóan bánik velük - rendben tartják a környezetünket és fontos közösségi feladatokat látnak el.

 
Ünnepeljünk hát közösen a mindennapos világnézeti, vallási, pártállási különbségeinket félretéve; mert a romák mindennapi megbecsülése, a legszegényebbeknek nyújtott valódi esélyteremtés nem csak a romák érdeke, hanem Magyarország és az Európai Közösség érdeke is.

 

Budapest-Brüsszel, 2016. október 15.
Jávor Benedek
a Párbeszéd európai parlamenti képviselője

 

Mindenki számít!
Csatlakozz!