Megosztás
2015.3.30. |

A rendőrség ma hajnalban feloszlatta a Párbeszéd Magyarországért aktivistáinak Polt Péter azonnali távozását sürgető tiltakozó akcióját. A PM aktivistái tegnap azért vertek tiltakozásul sátrat a Legfőbb Ügyészség budapesti épülete előtt, mivel a Quaestor-botrány kapcsán nyilvánvalóvá vált, hogy a főügyész személyes összefonódások miatt késlekedett az eljárás megindításával. Ezzel lehetővé tette Tarsoly Csaba és bűntársai vagyonmentését és a terhelő iratok megsemmisítését.

 

A PM elfogadhatatlannak tartja, hogy a Polt Péter vezette főügyészség rendre késve vagy egyáltalán nem indít vizsgálatot a kormányközeli személyek és cégek korrupciós ügyeivel kapcsolatban. Magyarország olyan főügyészt érdemel, aki nem védi, hanem üldözi a magyar társadalmat fekélyként megbetegítő, állami szintű korrupciót.

 

Barabás Richárd, a PM önkormányzati képviselője ma hajnalban a helyszínen nyilatkozva rámutatott arra, hogy ma Magyarországon következmények nélkül ellophatják a becsületesen dolgozó emberek pénzét, miközben a velejéig korrupt Orbán-rezsim csak a saját holdudvara pénzének kimentésével foglalkozik és a felelősök kezén soha nem kattan a bilincs.

 

A PM szerint a Quaestor-botrány után a közvélemény számára végleg nyilvánvalóvá vált, hogy Orbánéknak egyszer s mindenkorra távozniuk kell a közéletből.

 

Budapest, 2015. március 30.

 

 

PM Sajtó