Szilágyi_László
Megosztás
2014.3.10. |

Magyarországon olyan daganatos betegeket is elvesztünk, akiknek az élete gyors beavatkozással megmenthető lenne. Miközben az Orbán-rezsim stadionokat épít, az egészségügynek nem biztosít elegendő forrást.

 

A Fidesz-kormány azzal kérkedik, hogy egy milliárd forintot adott a várólisták rövidítésére, ám ez csepp a tengerben. Nem csak orvosból és szakápolóból van hiány, de diagnosztikai eszközökből is. Ahol van is elég eszköz és ember, ott a szigorú finanszírozási korlát, az ún. TVK, ami miatt olyan műtétek maradnak el, amelyek szó szerint életet menthetnének. Az onkológiai várólisták megszűnéséről beszélnek, de ennek egyelőre semmi jele.

Köztudott, hogy hazánkban kiugróan magas a daganatos betegségekkel összefüggő halálozás. A százezer lakosra jutó 333 férfi- és 178 női halálozási adat kiemelkedően a legrosszabb egész Európában. Szakemberek szerint ennek egyik fő oka a késve végrehajtott kezelés, hiszen már diagnosztikai vizsgálatokra is hónapokat kell várni. Emellett sok életmentő készítményt csak méltányossági alapon kaphat meg limitált számú beteg, a többiek kezelését nem finanszírozza az OEP.

Az Együtt-PM Szövetség a várakozási időket a mainak legfeljebb egyharmadára csökkenti az egészségügyben, és emellett kiemelt figyelmet fordít a megelőző diagnosztikai vizsgálatokra.

 

Budapest, 2014. február 4.

 

Szilágyi László országgyűlési képviselő, az Egészségügyi bizottság tagja