Megosztás
2015.10.26. |

A Párbeszéd Magyarországért (PM) véleménye szerint az állami földek privatizációjáról szóló vitanap fontos, de csak pótcselekvés, mert a kormány "elbliccelte", hogy valódi törvényjavaslat formájában nyújtsa be a "gyalázatos földprivatizációt" - mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a párt elnökségi tagja.

 

    Szabó Rebeka hangsúlyozta: törvény helyett egy kormányrendelet teszi lehetővé, hogy az állami földeket "kiárusíthassák és a saját érdekcsoportjaiknak adják oda".
    Arra is kitért, hogy kiírták a licitet a Felcsút környéki földekre, amelyeket - szavai szerint - most Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester vehet meg, "elorozva végleg" a helyi gazdálkodók elől.
    A politikus hazugságnak nevezte, hogy a most meghirdetett állami földeket nem vásárolhatják meg külföldiek, mert - véleménye szerint - egy kormányhatározattal bármikor felülírhatják a húsz évre szóló elidegenítési tilalmat. Arra is kitért, hogy a kormányzat állításaival szemben védett, például Natura 2000-es területeket is értékesítenek.



MTI 2015. október 26., hétfő 13:09