Megosztás
2014.8.5. |

A PM elnöksége kedden megtárgyalta a budapesti választási együttműködésről szóló csomagot és egyhangúlag támogatta azt - mondta Karácsony Gergely az MTI-nek.

 

    A Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke szerint ha megszületik a megállapodás, akkor az az Együtt-PM-et megkerülhetetlen tényezővé teszi ebben a folyamatban, ugyanakkor méltányos lesz az MSZP és a DK számára is. 
    Lehet, hogy a pártok nem maradéktalanul elégedettek a választási együttműködési csomaggal, de az a budapestiek érdekeit szolgálja - jelentette ki. Szerinte egyik párt sem lehet maradéktalanul elégedett, "a PM sem az, de úgy érezzük, hogy ebben a helyzetben ezt lehetett elérni". Egy jó kompromisszum soha nem arról szól, hogy valamelyik fél maradéktalanul elégedett, mert akkor a többiek valószínűleg rosszul járnak - jegyezte meg.

 

MTI 2014. augusztus 5., kedd 15:40