Szabó_Tímea
Megosztás
2014.12.3. |

 Szabó Tímea, PM társelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a Fidesz leplezetlenül látja el milliókkal évek óta a saját álcivil szervezeteit, amelyek nem a magyar társadalom, hanem a kormánypárt érdekében cselekszenek és ezzel a Fidesz saját propaganda céljaira használja az adófizetők pénzét. 


    Kitért arra, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap vezetője az a Csizmadia László, aki egyúttal - a kormány számára a Békemenetet szervező - CÖF irányítója. Értékelése szerint ugyanakkor a társadalom számára hasznos tevékenységet nem végeznek. 
    Azt mondta, hogy a NEA látványosan sok támogatást nyújtott a kiskőrösi Gmóser-családhoz kötődő civil szervezeteknek. Megemlítette többek között, hogy a Kiskőrös Kultúráért Egyesület tavaly 3,5 millió forintot, idén 5,3 millió forintot nyert, és az egyesület elnöke az a Gmóser András, akit 2007-ben a Fidelitas alelnökévé választottak, idén pedig fideszes színekben jutott be a képviselőtestületbe. Szintén ő vezeti a Főnix kulturális és ifjúsági egyesületet, amely tavaly 6,7  millió, idén 3,6 millió forintot kapott. 


    Szabó Tímea azt mondta: a valódi civileket a KEHI folyamatosan vegzálja, miközben ezen állami pénzek hasznosulásáról semmit nem tudni. Kijelentette: haladéktalanul ki kell vizsgálni, hogy van-e politikai szál a NEA-források kiosztásánál. A PM határozottan kiáll az átláthatóság mellett és szerinte ezért is szükséges az álcivilek azonnali átvizsgálása. 
    Jelezte: meg fogják vizsgálni a NEA által támogatott összes civil szervezet munkáját, és szükség esetén kikérik azokat a dokumentumokat amelyek bizonyítják, hogy mire költötték el a közpénzeket. 


    Szabó Tímea a veszprémi időközi választásról elmondta: a PM elnöksége úgy döntött, támogatják Kész Zoltán indulását. Meggyőződésük, hogy a veszprémi időközi választás mérföldkő lehet "az Orbán-rezsim és a kétharmad lebontásának folyamatában"  - mondta, hozzátéve: ellenzéki győzelem esetén milliók reménye térhet vissza, hogy Magyarország újra köztársaság lesz. Aki kiutat akar a szociális válságból, a jogállamiság visszaszorításából, támogat egy civil jelöltet - közölte.

2014. december 3. - MTI -