Megosztás
2016.3.22. |

 A Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megszüntetéséről szóló bejelentéssel a kormány csak a pedagógusok március 30-ra tervezett sztrájkjáról akarja elterelni a figyelmet.

 

    Szabó Tímea keddi, budapesti sajtótájékoztatóján elfogadhatatlannak nevezte, hogy - meglátása szerint - a bejelentés során semmilyen konkrétum nem hangzott el.

    Rétvári Bence, az Emmi államtitkára nem közölte, hogy a Klik megszüntetése csak átnevezést jelent-e, hogy felszámolják-e az oktatást tönkretevő központosított rendszert, vagy hogy az iskolák visszakapják-e az autonómiájukat - sorolta. Felrótta azt is: az államtitkár arról sem beszélt, hogy visszateszik-e azt a kétszázmilliárd forintot az oktatásba, amit kivettek onnan, hogy kívánnak-e tárgyalni a több mint ötvenezer, az oktatásban nem pedagógusként dolgozó alkalmazott bérrendezéséről vagy hogy az iskolák visszakapják-e a tankönyvszabadságot.

    Szabó Tímea arra biztatta a pedagógusokat, a szülőket és diákokat, hogy ne higgyenek a kormánynak és addig folytassák a tiltakozást, ameddig a kabinet eleget nem tesz a követeléseiknek.

 

Budapest, 2016. március 22., kedd (MTI)

 

Csatlakozz! - http://parbeszedmagyarorszagert.hu/urlap/csatlakozz-hozzank

Új. Bal. Zöld.