Megosztás
2014.3.10. |

Nem elég, hogy a Fidesz-kormányt nem érdekli a rászoruló gyerekek ügye, a diákok segítése, az esélyegyenlőség biztosítása, most a közoktatás-rombolás következő áldozatai lettek és ezzel lehetetlen helyzetbe kerültek a pedagógiai szakszolgálatok is, különösen a logopédusok. 

 

Idén számos megyében hirtelen megnövekedett a logopédusok munkaterhelése. Kötelezővé vált számukra a járások teljes ellátása, függetlenül attól, hogy hányan vannak erre a feladatra, és a szükséges anyagi források is hiányoznak. Gyakran két-három ember helyett dolgoznak, ugyanis létszámbővítést nem, vagy alig engedélyeztek. A szakszolgálatok zömének nincs szolgálati autója, így a logopédusok családi gépkocsival járják a településeket, ráadásul a KLIK másfél-kéthónapos késéssel folyósítja nekik a benzinpénzt. A dolgozók éves rendes szabadságát viszont lecsökkentették.

A megnövekedett település- és gyerekszám miatt a tanulók színvonalas fejlesztése ellehetetlenül. Csökkent az egy gyerekre jutó óraszám, a logopédus pedig egyik helyről lohol a másikra. Mindezt úgy, hogy elavult, alkalmatlan eszközökkel kell dolgozniuk, s esetenként az óvoda, iskola folyosóján találnak csak helyet.

Jellemző a magát nemzetinek hazudó kormányra, hogy a szép magyar beszéd elsajátításának lehetőségétől is megfosztja a magyar gyerekeket. 

 

Budapest, 2014. február 18.

 

Együtt-PM Sajtó