Megosztás
2013.6.11.

"Mutyigyár!", "Itt tűnik el a pénzed!", "Elég volt az oligarchákból!". Tavaly nyáron számos politikus és aktivista a Közgép telephelyén tartott tiltakozó megmozdulás tábláin mondta ki, hogy miként működik az Orbán-Simicska rezsim.

A demonstrációt követően az igazságszolgáltatás a részt vevő aktivistákra és a képviselőkre szabálysértési bírságot szabott ki – többszörösen is megkérdőjelezhető jogalapon. A Közgép feljelentése alapján nemrég rágalmazás miatt, magánvádas büntető ügy indult a demonstrálók ellen.


Az akcióban részt vevő képviselőkkel szemben büntető ügyben csak akkor járhatnak el, ha az Országgyűlés mentelmi jogukat felfüggeszti.


A mentelmi ügy tárgyalása során a kormány felrúgta a szokásjogot, a vita és a szavazás szétbontásával elrejtették hétfő késő éjszakára. A Párbeszéd Magyarországért megérti, hogy kellemetlen számukra ez az ügy, hiszen a Közgépnek az Orbán-Simicska-rezsimben betöltött szerepét minden eszközzel megpróbálják az állampolgárok szeme előtt elrejteni. Az ügy miatt kénytelen lennének mind a parlament, mind a parlament tevékenységét figyelemmel kísérő polgárok  szembenézni a valósággal. A PM azt szeretné, hogy végre a nyilvánosság, a magyar bíróság előtt derüljön ki, hogy lehet-e még kritizálni a Közgépet Magyarországon, vagy a NER keretein belül már nem lehetséges.

Az ügyben aktivisták is érintettek akik, nem állnak a mentelmi jog védelme alatt, de a PM képviselői szeretnének akárcsak a Közgép udvarán, úgy  a bíróságon is mellettük állni, ezért a példátlan módon késő éjszakára eldugott vita során a PM képviselői mentelmi joguk felfüggesztését kérték az országgyűléstől.

Jávor Benedek, a PM társelnöke

 

2013. június 11.