Megosztás
2020.11.3. |

A Párbeszéd törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a kiemelt állami beruházásokról kötelező legyen egyeztetni az érintett önkormányzatokkal és a helyben élőkkel.

 

A párt frakcióvezető-helyettese egy keddi budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatón arra reagált, hogy a hírek szerint négycsillagos szálloda, kikötő és teniszpályák épülhetnek a Fertő tó partján.

Kocsis-Cake Olivio, aki arról beszélt, hogy a beruházást Mészáros Lőrinc egyik cége végzi, úgy fogalmazott: az utóbbi években látszott, hogy ha a vállalkozó hozzányúl valamihez, akkor „a különböző természetvédelmi területeken nagyon komoly károkat okoz”, megszünteti a zöldfelületeket, kivágja a fákat, mert a beruházások során „csak a profit az elsőszámú célja”. A képviselő szerint erre most rásegít a kormány járvány elleni védekezési politikája, mert „az ilyen a projektekre dől a pénz”. Kiemelte, hogy a környezetpusztító beruházások ellen eddig 43 település 73 civil szervezete tiltakozott. Elmondta, hogy a Fertő tó ügyében kérdést intéznek a projektért felelős minisztériumhoz, mert kíváncsiak rá, hogy az üzemeltetést is Mészáros Lőrinc végzi-e majd. Hozzátette, hogy az ügyben az Európai Bizottságot is megkeresik.


Jakál Adrienn, a Párbeszéd elnökségi tagja azt mondta, hogy a beruházók védett természeti területet akarnak kizsákmányolni, ahová közpénzmilliárdokból építkeznek egy szűk gazdasági elit érdekeinek megfelelően. Azt is kiemelte, hogy a soproniak és a turisták elől több mint hatszáz napja lezárták a területet, de ott azóta semmi nem történt. A politikus leszögezte, nem négycsillagos luxusszállodát kellene a Fertő tó mellé felhúzni, hanem megtartani a part tájjellegét. Szavai szerint a tervezett szálloda az átlagembereknek drága lesz, vagyis „közpénzmilliárdokból a Fertő parton is a NER-elit számára építünk egy magánüdülőt”.

 

(Forrás: MTI)