Megosztás
2021.4.20. |

 

A Párbeszéd arra kéri a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra a „vakcinahatékonysági tanulmányt”.

 

Szabó Tímea, a párt társelnöke keddi, online sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy korábbi kormányinfón arról beszélt: a magyar hatóságok vizsgálata és különösen a tapasztalatok alapján még hatékonyabbak az oltások, mint ahogy a gyártók korábban ígérték. A miniszter azt is mondta, hogy a beoltottaknak mintegy egy százaléka betegszik meg, de az oltás náluk is védettséget jelent – idézte Szabó Tímea. „Tehát ha belegondolunk abba, hogy a legmagasabb 94–95 százalékos hatékonyság volt, akkor azt mondhatjuk, hogy ennél jobb arányokról tudunk beszámolni. 99 százaléka teljesen védett azoknak az eddigi statisztikák alapján, akik az oltást megkapták” – emelte ki Gulyás Gergely szavaiból az ellenzéki politikus.

A frakcióvezető közölte, az elmondottak nagyon jó hírek lennének, de nem tudnak ennek a „vakcinahatékonysági tanulmánynak” a létezéséről. Feltette a kérdést, honnan veszi a miniszter, hogy az oltást kapottak egy százaléka betegszik meg? Létezik olyan statisztika akár a kórházakban, akár az operatív törzsnél, akár a kormánynál, ami nyilvántartja, hogy a betegek egy százaléka már kapott valamilyen oltást? – sorolta felvetéseit.

Kikre vonatkozik a 94–95 százalék, az összes beoltottra, azokra, akik az első oltást kapták meg, vagy csak azokra, akik már a másodikat is? Milyen vakcináknál érvényes ez a 94–95 százalékos szám? – sorolta kérdéseit a politikus, aki elmondta, hogy közérdekű adatigénylést nyújt be az ügyben.

Növelni kell az oltási kedvet, mindenkinek be kell oltatnia magát, de a bizalom erősödéséhez látni kell ezeket a tanulmányokat is – szögezte le. Egy ilyen „vakcinahatékonysági tanulmány” nagyon nagy értékű dokumentum, amiből mindenkinek joga van tájékozódni – tette hozzá.

 

(Forrás: MTI)