Megosztás
2020.12.2. |

A Párbeszéd szerint a kormány gyakorlatilag ellehetetleníti az önkormányzatok forrásszerzését azzal a rendelettel, amely megtiltja számukra, hogy 2021-ben megemeljék a helyi és a települési adókat, új adót vezessenek be, illetve eltöröljék az eddigi adókedvezményeket.

 

A Párbeszéd szerdai, online sajtótájékoztatóján Tordai Bence frakcióvezető-helyettes úgy fogalmazott: a rendeletet az a kabinet vezeti be, amely az adócsökkentések kormányaként „propagálja magát”, de „tudjuk, hogy a legsúlyosabb adóemeléseket ők hajtották végre az elmúlt tíz évben”. A kormány megemelte az alacsony keresetűek adóját, mert az egykulcsos adó bevezetése előtt az adójóváírás segítette az átlag alatt keresőket – érvelt. Hozzátette, a kormány 27 százalékosra emelte az áfát és a koronavírus-járványt követő gazdasági válság során „megsarcolta” az önkormányzatokat.

 

V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere arról beszélt, hogy az önkormányzatoknak november 30-ig kellett meghozniuk a következő évi adórendeleteiket, de ez a kormányrendelet elvette a „szabadságukat, autonómiájukat”.

 

A politikus hangsúlyozta, a fővárosi önkormányzat be akarta vezetni az úgynevezett „Tiborcz-adót”, amellyel a félmilliárd forintnál drágább ingatlanok tulajdonosait adóztatták volna meg. Ezzel az adóval a járványhelyzet miatt bajba került embereken segítettek volna, a kormányrendelettel a pénzt azoktól veszik el, akik elveszítették a munkájukat, akik nem tudják fizetni a rezsit – szögezte le.

 

Tordai Bence azt mondta, amikor ilyen nehéz helyzetben van az ország, akkor rész vállalhatnának a terhekből azok, akik a „magyar adófizetők pénzén” néhány év alatt százmilliárdos vagyonokat halmoztak fel és több milliárd forintos villákat építettek maguknak.

 

(MTI)