Kedves Barátaim!

Vannak olyan pillanatok a politikában, amikor az olajozottan működő lakáj-média dacára, amikor a mindenre kiterjedő propagandagépezet ellenére a hatalom megmutatja az igazi arcát. A paksi paktum megkötése egy ilyen pillanat. Az előttem szólók már sok-sok érvet elmondtak. Elmondták, hogy a józan ész alapján mekkora felelőtlenség  belevágni egy olyan beruházásba, ami évtizedekre eladósítja az országot. Elmondták, hogy évtizedekre Oroszországhoz láncolni hazánkat pénzügyileg és energetikailag több mint bűn: hiba. Elmondták, hogy ez a beruházás soha nem fog megtérülni, hacsak olyan villamosenergia-áremelést nem vágnak a fogyasztók nyakába, hogy még az unokáink is csillagokat látnak tőle.  Azt is elmondták, hogy a demokratikus vita és a tájékoztatás teljes hiánya mellett, parlamenti felhatalmazás nélkül megkötni egy ilyen paktumot világosan elmondja azt is, mit gondol a hisztérikusan nemzeti konzultáló Orbán Viktor és kormánya az emberek tényleges beleszólásáról a tényleges kérdésekbe. Már csak az a kérdés, hogy mindezt miért teszik. A válasz pedig az, hogy csak. Csak, mert úgy érzik, megtehetik. Mert ez a kormány abban mindig elmegy a falig, ami pillanatnyi hatalmi és zsákmányszerzési érdekeinek eléréséért „megtehető”. ”. Ez egy ragadozó kormány, amely az agressziót és a hatalmat önmagáért szereti. 

Kedves Barátaim!

Nem nagy titok, hogy nekem ez az ügy személyes ügyem. Mint egy zöld párt vezetője, mint ökológus régóta foglalkozom ezzel a kérdéssel. Számomra ez nem egy kampánytéma. Régóta beszélek arról, hogy az atomerőmű bővítése rossz választás pénzügyileg, energetikailag, környezeti és biztonsági szempontból egyaránt, hogy hosszabb távon más megoldást kell keresnünk az atomenergia helyett.

Zöld politikusként el kell mondanom, hogy az atomenergia ideje lejárt. Hogy, mint sajnos oly gyakran a történelmünkben, megint fordítva ülünk a lovon. És miközben Németország kivezeti az atomenergiát úgy, hogy továbbra is energiát exportálnak, miközben Dánia a közelmúltban olyan napokat élt át, hogy teljes energiaszükségletét szélerőművekből fedezte, amikor Kaliforniában a nap és szélenergia piaci alapon megéri, amikor Kínában az épülő megújuló teljesítmény kétszeresen haladja meg az épülő nukleáris kapacitást, amikor Fukusimában fagyasztani kell a talajt, hogy gátat vessenek a tenger nukleáris szennyezésének -  mi akkor kötelezzük el magunkat az atomenergia mellett még 50 évig. Milyen jó lenne, ha csak egyszer nem pont annak az ellenkezőjét csinálnánk, mint a világ kevésbé unortodox része.

Zöld politikusként kötelességem elmondani, hogy hazugság, hogy az atomenergia olcsó lenne. Valaha talán olcsó volt – bár akkor is csak masszív állami támogatások révén, és senki sem tudja megmondani, hogy a mai magyar államadósság mekkora része a paksi atomerőmű 80-as évekbeli építésének következménye. De a fukusimai katasztrófa óta a biztonsági költségek olyannyira megemelkedtek, a beruházáshoz felvenni szándékozott hitel költsége pedig olyan magas lesz, hogy az az áram, ami Paks2-ből fog jönni, kétszer annyiban fog kerülni, mint a mostani. Nem igaz, hogy az atomenergia olcsó.

Zöld politikusként kötelességem elmondani, hogy nem igaz, hogy az atomenergia biztonságos. Az a biztonsági szint, amire a szakértők az atomerőműveket tervezik, 20-25 évente valószínűsít egy-egy nagyobb balesetet a világban. És a szakértők nem tévednek: 20-25 évente ezek a balesetek be is következnek: Sellafield, Three Miles Island, Csernobil, Fukusima. És a korábbiakra még lehetett mondani, hogy kialakulatlan a technika, Csernobil után még lehetett mondani, hogy hát igen, az „elavult orosz technológia”, de Fukusimában a legmodernebb és legbiztonságosabbnak gondolt fejlett technológiát használták, de az csődöt mondott, és mégis bekövetkezett a katasztrófa. Ideje lenne kimondani: teljes biztonságot csak a bezárt atomerőmű jelent. És még az sem, hisz még nem beszéltem a hátramaradó nukleáris hulladékról, amelynek biztonságos tárolása - a nagy aktivitású hulladék esetében több millió évig – mindmáig megoldatlan.

Zöld politikusként kötelességem elmondani azt a jó hírt is, hogy nem igaz, hogy nincs alternatíva.

 Az energiahatékonyság növelése, a takarékosság nem csak kiiktatja az energiaigény jó részét, de mindezt jóval olcsóbban teszi, mint annak megtermelése, miközben magyar munkahelyeket teremt. A megújulók költségei meredeken csökkennek, és az atomenergiával meg a hazug kormánypropagandával szemben ezek valóban csökkentik az függőséget, nem úgy, mint az orosz pénzből, orosz kivitelezők által, orosz technológiával épülő és orosz fűtőanyagot használó paksi bővítés.

Még egyszer mondom: a paksi paktum szimbólum.  A rendszerváltás után 25 évvel eljutottunk oda, hogy ismét Moszkvába döntenek a magyar gazdaság sorsáról, döntenek arról, hogy újabb 50 évre orosz függőségben éljünk, eljutottunk oda, hogy a kormány teljesen kizárja az embereket a döntéshozatalból. Eljutottunk oda, hogy ismét távolodunk Európától, és orosz fél-, meg azeri egészen diktátorokkal kvaterkázunk.

Kedves Barátaim, de nem csak ökológusként személyes ügyem mindez. Személyes ügyem, mert apa vagyok. S a paksi paktumban talán az a legelkeserítőbb, talán az a legfelháborítóbb, hogy negatív hatásaival még unokáink is küzdeni fognak. Most totyogó gyermekeink még felnőtt korukban is fizetni fogják azt a cechet, cipelni fogják azt a terhet, amit most Orbán Viktor az egész ország vállára dobott. Én a fiamra nem ezt akarom hagyni. Én azt szeretném, ha a gyerekeink nem ezért emlegetnének minket 30-40 év múlva.

Tisztelt Egybegyűltek!

Vannak pillanatok a politikában, vannak pillanatok a történelemben, amikor nem csak a hatalom mutatja meg az igazi arcát, hanem a hatalom ellenzékének is meg kell tudni mutatnia azt. A mai baloldali ellenzék sok mindenben nem ért egyet – ezt ne is tagadjuk.  Én magam sok mindent közismerten másként látok, mint azok, akik előttem itt álltak a színpadon. De bár sok mindent másként gondolunk, egy valamiben biztosan egyetértünk. A paksi paktum szimbólum, a rövidtávú haszonlesés szimbóluma, a gátlástalan zsákmányszerzés szimbóluma, a demokratikus véleménynyilvánítás elfojtásának szimbóluma, a szuverenitásunk kiárusításának szimbóluma, és igen vállalom, megítélésem szerint, a hazaárulás szimbóluma. Ez az Ázsiába vágyó, a despotizmussal kacérkodó orbáni rezsim szimbóluma. Lehet, hogy sok mindent másként látunk, de abban biztosan egységesek vagyunk, hogy Európát választjuk Ázsia helyett, hogy a demokráciát választjuk a despotizmus helyett, hogy a függetlenséget választjuk a szolgasors helyett.

Magyarország most nem csak a paksi bővítésről dönt. Hanem arról, hogy milyen országot akarunk építeni. A világban, és különösen az energetikában ma forradalom zajlik. Olyan változások folynak, amelyeknek lesznek nyertesei és vesztesei. Orbán Viktor mindebből semmit nem ért. Múltba révedő, reménytelenül idejétmúlt országot kínál nekünk, központosított, kiszolgáltatott, hitelből élő, lejárt technológiákat turkálókból összeszedő vesztesországot. Olyan összeszerelő-országot, ami abból él, hogy hagyja olcsón kizsákmányolni az állampolgárait, tönkretenni környezetét. Ennek a szimbóluma Paks. Pedig ma Magyarország abban a történelmünk során kivételes helyzetben van, hogy magunk hozhatjuk meg a döntést. Dönthetnénk jól is. Dönthetnénk úgy, hogy kinyitjuk a szemünket arra, ami világban zajlik, és meglátjuk a jövőt, és annak győzteseivé válunk

Én zöld politikusként egy ilyen országban szeretnék élni. De a földön járó, a mai magyar valóságot ismerő állampolgárként pontosan tudom, hogy ezt az országot akkor kezdhetjük el felépíteni, ha előbb eltakarítottuk az Orbán-rendszert.  Én a holnapot is szem előtt tartva, tudom, hogy mit kell tennem ma. Ma mindent meg kell tenni azért, hogy április 6-án végleg búcsút mondjuk az Orbán-Simicska rendszernek. Mindent meg kell tennem nekem, mindent meg kell tennünk nekünk, mindent meg kell tennetek nektek is.  És higgyétek el: együtt sikerülni fog.

Fotó: Járdány Bence