Jávor Benedek sajtótájékoztatója - 2014.01.15.
Megosztás
2014.3.10. |

Népszavazást tartana az Együtt-PM a paksi atomerőmű tervezett bővítéséről - jelentette be Jávor Benedek független képviselő, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
    A politikus közölte: négy népszavazási kérdést nyújtanak be az Országos Választási Bizottságnak (OVB), valamint  rendkívüli parlamenti ülésnapot is kezdeményeznek az ügyben.

    A kormánynak nem volt felhatalmazása annak a megállapodásnak a megkötésére, amelyik évtizedekre eladósítja és tartós energetikai függésbe helyezi Magyarországot Oroszországgal szemben – indokolta lépéseiket.
    Jávor Benedek hangsúlyozta, hogy a kormányzat által hivatkozott 2009-es országgyűlési határozat csak a bővítés előkészítését hagyta jóvá, nem pedig egy tender nélküli, „fű alatt, stikában” megkötött megállapodást.
    Kiemelte, hogy a szerződés körülbelül háromezer milliárd forintos „adóssághegyet helyez a magyar költségvetés nyakába”, úgy, hogy éppen a jelenlegi kormány rögzítette az alaptörvényben az államadósság plafonját.
    Kedden a paksi bővítés mellett a Déli Áramlat megépítéséről is megállapodás született. Eszerint Magyarország minden szerződéses kötelezettségét teljesíteni akarja Oroszországgal szemben, még azokat is, amelyeket az EU az európai joggal ellentétesnek tart – hívta fel a figyelmet Jávor Benedek.
    Az Együtt-PM-hez tartozó képviselők kezdeményezik, hogy az Országgyűlés rendkívüli ülésen hallgassa meg a kormányt arról, hogy pontosan milyen megállapodást kötött Moszkvában – jelentette be.
    Jávor Benedek elmondta, hogy eközben az Együtt-PM nevében népszavazási kérdéseket nyújt be az Országos Választási Bizottságnak. 
    A kérdések többek között arra irányulnak, egyetértenek-e a polgárok azzal, hogy ne épüljön orosz hitelből új atomerőművi blokk, Magyarország ne vegyen fel hitelt a beruházáshoz, a kivitelezőt nyílt közbeszerzésen válasszák ki, illetve ne szülessen végleges döntés a bővítésről 2020-ig.
    Senki sem tudja, hogy pontosan mit írtak alá Moszkvában, ezért azt sem lehet pontosan tudni, milyen jogi lépéseket igényelne a szerződés felbontása vagy megváltoztatása – válaszolta egy kérdésre Jávor Benedek.
    A nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről született megállapodás kedden Magyarország és Oroszország között, amelynek keretében egyezséget írtak alá két új paksi erőművi blokk építéséről. A két új erőműblokkot az orosz Roszatom állami konszern építi, a 10-12 milliárd eurós, tender nélküli beruházáshoz Oroszország államközi hitelt biztosít, amelynek futamideje 30 év.

Forrás:MTI