Tordai_Bence_Sajttáj_20150424
Megosztás
2015.4.24. |

 A Párbeszéd Magyarországért szerint a legkevésbé sem egyeztethető össze a takarékos gazdálkodás és a puritán állam elvével az, hogy körülbelül ötven ember átlagosan havi 1,8 millió forintot kap a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt.-nél (FKF) - mondta az ellenzéki párt szóvivője az MTI-nek pénteken.

 

    Tordai Bence az Index csütörtöki hírére hivatkozott, amely szerint a cég új vezérigazgatója, Horváth Béla egy tízfős kabinetet hozott létre. Itt "milliós fizetésű tanácsadók, szolgálati autók sofőrrel és hasonló juttatások kerültek szóba" - fogalmazott a politikus. 
    Elmondta, hogy pártja ezután megvizsgálta a tavalyi utolsó negyedéves adatokat, amelyek alapján az FKF Zrt.-nél 48 személyt tartottak nyilván vezetőként vagy vezető tisztségviselőként, ők fejenként és havonta átlagosan 1,8 millió forint bruttó jövedelmet "markoltak fel". 
    Jelenleg 51 vezetői beosztást jelölnek meg a cég honlapján és ebben nincsenek benne az Index cikkében említettek - emelte ki Tordai Bence.
    A PM ezért közérdekű adatigényléssel fordult az FKF Zrt.-hez, hogy megkaphassák a vezetőkre és vezető tisztségviselőkre vonatkozó legfrissebb adatokat - közölte, hozzátéve, adatokat kértek az Index által említett kabinetről is.

 

 Budapest, 2015. április 24., péntek (MTI)