Megosztás
2016.5.19. |

Elmúltnyolcévezés, szexista agresszió, komcsizás és hazug riogatás: így reagált a kormánypárt a Párbeszéd Magyarországért (PM) javaslatára, az Alapjövedelemre. Ma a fideszes frakciószóvivő agyhalott nyilatkozata idegelte fel a tisztességes embereket.

 

Halász János egyszerűen hülyének néz minket: a Párbeszéd Magyarországért Alapjövedelem-költségvetésére azzal reagált, hogy „épp a szociálliberális kormány volt az, amely elvette az emberektől a fizetéseket”. Az mintha elkerülné a fidesznyik figyelmét, hogy az általa támadott Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke 2010 előtt nemhogy kormányon, de a parlamentben sem volt.

A fideszes „tutiblog” „Timcsi”-ként emlegeti Szabó Tímeát, majd röhejes kommunistázásba kezd, végül pedig közgazdasági nonszenszekkel riogatja a tájékozatlan olvasókat. A rogáni PestiSrácok szintén olyan húzással él, amit férfiakkal szemben sosem tenne meg: egy felnőtt nőre „Timike”-ként hivatkozik, nem értve, hogy a 21. században ezzel nem őt, hanem önmagát alázza meg.

A Fidesz-szóvivő a mindenkire kiterjedő szociális jog, az Alapjövedelem erejét és hitelét azzal próbálja csorbítani, hogy azt felelőtlennek és demagógnak bélyegzi. Mondja ezt a rezsicsökkentős blöffkormányzás pártja a PM-nek, amely ellenzékből is részletesen kidolgozott számításokkal bizonyítja az Alapjövedelem hasznosságát és fenntarthatóságát.

Tele a gatya, fiúk?

 

Budapest, 2016. május 19.

Tordai Bence, a PM szóvivője

 

Párbeszéd: Veled!

Csatlakozz!