CBA_vezér
Megosztás
2015.7.3. |
A Párbeszéd Magyarország szerint Baldauf László CBA-vezér tegnapi interjúja bizonyítja, hogy a sokak életét megkeserítő vasárnapi zárva tartás kormányzati indoklása nettó hazugság. A munkahelyek ezreit megszüntető korlátozás az orbáni oligarchák további gazdagodását szolgálja; legnagyobb nyertese a Fidesz-közeli milliárdos Baldauf CBA-ja.
 
Szabó Tímea országgyűlési képviselő, PM-társelnök másfél hónapja benyújtott egy törvényjavaslatot azért, hogy legalább a jelentősebb idegenforgalmi adóbevétellel rendelkező önkormányzatok maguk dönthessenek a vasárnapi nyitva tartásról. Az üdülőszezonban a hazai és külföldi turisták életét megkönnyítő javaslatot azonban a Fidesz-KDNP elfektette, így nyár előtt nem kerülhet még bizottsági vitára sem.
 
Így a hazai közvélemény − köztük a kormánypárti szimpatizánsok – nagy többsége által elutasított korlátozás miatt az üdülők és turisták pihenés helyett szombatonként továbbra is tumultuózus jelenetekre, sorban állásra, vasárnaponként pedig bezárt üzletekre számíthatnak.
 
A dolgozók megszenvedik a hosszított hét közbeni munkaidőt és a vasárnapi pótlék kiesését, a kisbolt-tulajdonosok pedig sokszor az egyetlen szabadnapjukat is elveszítik az ostoba szabályozás miatt.
A PM felszólítja a kormányt, hogy inkább ebben a kérdésben „konzultáljon” az emberekkel, és a közakaratnak megfelelően törölje el a Baldaufékon kívül szinte mindenki által elutasított zárva tartási törvényt.
 
Budapest, 2015. július 3.
 
PM Sajtó