Megosztás
2017.1.13. |

Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában tovább folytatta büntetőexpedícióját a hatalmának nem bólogató civilekkel szemben. A Párbeszéd felhívja a figyelmet, hogy a Fideszhez köthető álcivilek az átláthatósági követelményeknek a legkevésbé sem felelnek meg, míg a Németh Szilárd által említett szervezetek minden évben közzéteszik átláthatósági jelentéseiket, nincs titkolnivalójuk.

Míg korábban fideszes politikusok állami kitüntetéseket javasoltak a TASZ-nak és a Helsinki Bizottságnak, addig ma a CÖF-höz hasonló demokráciaellenes, putyinista propagandát folytató álcivilekre támaszkodnak. Míg Orbán 2007-ben a TASZ-hoz fordult segítségért, addig tíz évre rá már el akarja hallgattatni az „aki nincs velünk, az ellenünk van” politikája jegyében.

Magyarországon csak az orbáni álcivilek azok, akik nem tudnak, és nem akarnak megfelelni annak, hogy átláthatóan és ellenőrizhetően működjenek, viszont cserébe teljesen világos kit és mit képviselnek: ők Orbán Viktor szolgálói, céljuk a magyarok megtévesztése.

Amíg a CÖF nem számol el pénzeivel, addig Orbánnak minden civilekre vonatkozó szava annyit ér, mint a becsülete: egy lyukas garast se.

Budapest, 2017. január 13.
Párbeszéd Sajtó

 

Nekünk mindenki számít!
Csatlakozz!