Szabó Tímea
Megosztás
2018.4.3. |

Orbán Viktor és kormánya továbbra sem hajlandó végrehajtani az Alkotmánybíróság döntését, és rendezni a kisegyházak helyzetét, súlyosan sértve ezzel az alaptörvényt. Az AB március 31-ei határidőt szabott a mulasztás rendezésére, amelyet a kormány ismét figyelmen kívül hagyott. Törvénymódosító javaslatot nyújtottunk be a jogellenes helyzet azonnali megszüntetése érdekében.

Az egyházi státusz helyreállítása több, mint négy éve nem történt meg. Az AB korábban megállapította, hogy alaptörvény-ellenesség áll fenn, éstavalyi határozatával kötelezte az Országgyűlést, hogy számolja fel az egyházi törvény említett hiányosságát, azonban ez a módosító javaslat a szombati határidőig nem született meg.

A magát kereszténynek valló Orbán-kormány veszélyezteti a jogszabályban rögzített kritériumoknak megfelelő kisegyházak működését, többek között az Iványi Gábor által vezetett Oltalom Karitatív Egyesületet. Korábban az új egyházjogi törvénnyel kapcsolatban megállapított jogsértések miatt kártérítést is ítélt meg magyarországi kisegyházak egy részének a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága.

Elfogadhatatlan, hogy Orbán önkényesen figyelmen kívül hagyja az AB döntését, és ellehetetleníti a neki nem tetsző, gyakran fontos karitatív munkát végző egyházakat! Azonnal be kell fejezni a vallási alapú megkülönböztetést, és biztosítani a kisegyházakat megillető jogokat!


Budapest, 2018. április 3.
Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési képviselője

 

Csatlakozz, hogy legyen Karácsony!