Megosztás
2014.12.29. |

Orbán Viktor eddigi kormányzása egyik legnagyobb eredményének nevezte az önkormányzatok adósságmentesítését. A kormány mintegy 1300 milliárd forintnyi önkormányzati adósságot vállalt át (pontosabban: ennyit minősített át önkormányzatiból állami tartozássá). A kommunikációs sikertörténet azonban a valóságban kezd teljes kudarcba fulladni: míg a helyhatóságok látszólag kimenekültek az adósságcsapdából, az önkormányzati cégek drasztikusan eladósodtak, és a tartozásállományuk immár túllépi az 1000 milliárdos szintet.

 

Orbán a választási kampányban az egész országot körbehaknizta az önkormányzati adósságelengedéssel. A turné során nem csak a kormány nagylelkűségét ecsetelte (említést sem téve az adófizetőkről, akiknek a nyakába zúdította a problémát), hanem azt is kijelentette: soha többé nem kerülhetnek hasonló helyzetbe az önkormányzatok, hiszen törvényben korlátozták a hitelfelvételi lehetőségeiket. Ez a „soha” máris túlhaladottá vált: Pintér Sándor tájékoztatása szerint mostanra az önkormányzati cégek váltak a helyhatósági adósságfelhalmozás fő színtereivé, és az összesített adósságuk 2014 végére túllépte az 1000 milliárd forintos szintet, ami 30 százalékkal magasabb az önkormányzati szektor éves működési költségénél.

Az említett adósságérték két tényre világít rá: egyrészt továbbra sem sikerült megteremteni az önkormányzati feladatellátás és a finanszírozás összhangját, másrészt a közpénz-kifolyató pénzcsapokat sem sikerült elzárni (hiszen az igen gyakran politikai kifizetőhelyként használt önkormányzati cégekben még ellenőrizhetetlenebb a közpénzek áramlása, mint az önkormányzatokban.

Pintér Sándor szerint az önkormányzatok tévedtek, amikor azt hitték, hogy az állami adósságátvállalás megállítja az eladósodásuk folyamatát. Valójában azonban a kormány tévedett, amikor azt hitte, hogy az okok (vagyis az alulfinanszírozottság illetve az átláthatatlanság) felszámolása nélkül kezelni tudja a következményt. A PM szerint az önkormányzati feladatok ellátására szolgáló fedezetnek meg kell jelennie a normatív és a célzott támogatásban, az önkormányzati szerződéseknek – beleértve az önkormányzati cégek kontraktusait is – nyilvánossá kell válniuk, ahogyan ezt Zuglóban a PM polgármestere, Karácsony Gergely már megvalósította. E nélkül a magyar adófizetők csak újabb és újabb fizetnivalókra, különadókra és megszorításokra, illetve a települések sorozatos ellehetetlenülésére számíthatnak.

 

Budapest, 2014. december 29.

 

Mach Péter, elnökségi tag,

önkormányzati képviselő