Kocsis-Cake Olivio
Megosztás
2019.2.5. |

Önkényesnek tartják és nem fogadják el az MSZP és a Párbeszéd képviselői azt a büntetést, amelyet Kövér László házelnök javasol kiszabni rájuk a munka törvénykönyve módosításának parlamenti szavazásakor tanúsított magatartásuk miatt.

    Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) kedden Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, nem értenek egyet Kövér László azon döntésével, hogy meg akarja vonni ellenzéki képviselők teljes havi fizetését. A házelnök önkényesen döntött, kettős mércét alkalmaz - hangoztatta.
    Cáfolta az Országgyűlés elnökének indoklását, hogy az ellenzéki képviselők a parlament december 12-i ülésnapján erőszakot alkalmaztak és megsértették a Ház méltóságát. Szerinte ezt a logikát követve a megbüntetett képviselők között kellene lenniük a kormánypárti politikusoknak is, akik - mondta - akadályozták az ellenzéki képviselőket a mozgásban, sőt lökdösték is őket.
    Hozzátette: nem az ellenzékiek sértették meg a parlament méltóságát, hanem az az ülést vezető fideszes alelnök, aki nem engedte lefolytatni a "rabszolgatörvény" vitáját.
    Azt mondta, nem lehet őket megfélemlíteni és megállítani, ezért hívják vasárnapra a budai Várba az embereket, hogy tüntessenek a Fidesz önkényessége ellen.
    A büntetést hasonlatosnak nevezte az Állami Számvevőszék által kiszabotthoz. Az ÁSZ kifejezetten csak az ellenzéki pártokat bünteti az európai parlamenti és az önkormányzati választás előtt azért, hogy ne tudjanak indulni - mondta.
    Kocsics-Cake Olivio közölte, február 18-án, a tavaszi ülésszak első napján tiltakozni fognak a "rabszolgatörvény" ellen, Kövér László "készítheti az újabb büntetéseket".
    Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke azt mondta, a "rabszolgatörvény" elleni tiltakozással az ellenzéki képviselők üzentek az embereknek, hogy van képviseletük az Országgyűlésben, a szakszervezetek pedig nincsenek egyedül a harcban.

 

MTI